Gimnazista koromban egy osztálytársam működtette az iskolarádiót. Mivel az Omega volt a kedvenc együttese, ezért minden szünetben az Omega számai mentek. Így gondolom senki nem lepődik meg azon, hogy a Gyöngyhajú lány minden szünetben elhangzott legalább egyszer, az arányosság alapelvét figyelembe véve a nagyszünetben pedig kétszer.
A blog nigériai olvasóinak kedvéért az említett zeneművet az alábbiakban közöljük:
A giminkben az volt a szokás, hogy minden hónapban más osztály készítette a faliújságot. Amikor negyedikesek voltunk, az elsősökre novemberben került sor. Így már volt lehetőségük megtapasztalni az iskolánkban kialakult szokásokat. Írtak is a faliújságra egy cikket, ami arról szólt, hogy mennyire szeretnek ide járni, milyen jó itt nekik, milyen szép itt minden, stb. Egyetlen kritikai észrevételük volt, ami valahogy így hangzott:
„Mi is nagyon szeretjük a zenét, és igazán jól esik, hogy a szünetekben lehetőségünk van arra, hogy az iskolarádión keresztül hallgathassuk a zenét. Azt azonban szeretnénk, ha nem csak mindig Omegát hallgathatnánk, hanem időnként más zene is elhangzana.”
A faliújságukra elhelyeztek egy A4-es lapot is, azzal a céllal, hogy oda bárki leírhassa a véleményét. Ezt az iskolarádiót működtető osztálytársam meg is tette az alábbi módon:
„Az iskolarádió nem népünnepély, és nem is kívánságműsor. Az lesz, amit én berakok. Vagyis Omega.”
Mivel e blog szerkesztőjéhez türelmetlenkedő észrevételek érkeztek azzal kapcsolatban, mit is kéne már felraknom, a fentiekben közölt bölcs gondolat alapján az alábbiakat közlöm:
A blog nem népünnepély, és nem is kívánságműsor. Az lesz, és akkor, amit én felrakok.
Vagyis hamarosan:
Lámpatisztítófüves téma
A Langerhans-szigeteki csata
Verspályázat eredményhirdetése
Mittudomén mihez lesz még kedvem….
Természetesen a továbbiakban is maximálisan igyekszem figyelembe venni törzsolvasóink javaslatait. Annyit közlök még, hogy a hivatalos krumplilevesre vonatkozó pályázat értékelését jelenleg technikai okok hátráltatják.
Teccikérteni???
2 megjegyzés:
Lázadás! Lázadás! MInden kedves blogolvasót lázadásra szólítok fel az ellen a statárikus, elnyomó, diktatórikus vezetés ellen, amit Főtanácsnok Úr képvisel azokkal a kedves, szépséges blogrésztvevőkkel szemben, akik itten töltik kevés kis idejüket!! Kedves sorstársaim hát meddig tűrjük még ezt az elnyomást?? Meddig kell még sok haszontalanságról, üres semmitmondó gondolatokról, fölösleges fantáziálgatásról olvasnunk, amit Netuddki Úr, a Tanácsköztársaság Főtanácsosa irogat azon a jogon, hogy Ő a blogíró főfőnök??!! Elnyomja azokat, akik hozzászólásaikkal hozzájárulnak megélhetéséhez, mi több, akiknek a bajsza növekedését köszönheti???? Hogy engedheti meg magának, hogy hátráltassa a versenypályázat elbírálását? Annak eredményének kihirdetését? Kedves sorstársaim! A mai napon egyeszségre jutottam Jámborka Nénivel (amit kézfogásos képünk is bizonyít), hogy ez felháborító!! Felszólítok mindenkit, hogy amíg így semmibe vagyunk véve, kezdjünk éhségsztrájkba, és ne vegyünk magunkhoz fizikai táplálékot, hadd mardossa a lelkiismerete!! Én mostantól nem eszem, ha kell akár reggelig is! Csatlakozzatok, csatlakozzatok!!!
Üdv és szépe napokat mindenkinek, György Úr.
T Blodigazgató Sztrájkügyi Bizoccsága!
Én is csatlakozom az éhségsztrájkhoz,kb.
uzsonnaidőig nem veszek magamhoz egy falatot sem!Ez gondolom elég nyomásgyakorlás ahhoz,hogy a blogigazgató mások véleményét is figyelembe vegye!Szeretném,ha a képeket feltenné a blogra,melyet György úr küldött!!!
Lámpafű témáról akar írni,mert Önt az érdekli,de a blog olvasóit inkább Orrfű témája foglalkoztatja!Nemdebár?A képen kézfogással egyezségre jutottunk Györggyel azt illetően,hogy mennyivel jobb a mechanikus Orrfűnyírásnál a gépi Orrfűnyírás!Javasoltam egyebekben,hogy közbeszerzési pályázatot írjon ki György a vásárlást illetően.Nagy cégek pályázhatnak(így a RosszMan,vagy a Déem) Orrfűnyíró szerkezet eladás ügyben!A kép ezt a megállapodást bizonyítja!
A György család elvitt többek közt bennünket kemencés napra is,melyet Orfűn "három" helyen is megtartottak..Többen állították,hogy az egy hely,de én ebben kételkedem!Színvonalas színházi előadást is láthattunk,és megfigyelhettük,hogy Orfűn még a szamarak is énekelnek...mit énekelnek áriáznak!!!A malom múzeumban még finom sört is ihattunk(ihattam)!!!!!
Akkor most én sem eszem:ö.Kondorosi Kerek Ernőné Jámborka néni
Megjegyzés küldése