Krumplis kenyér

Szombaton három napos vállalkozásba kezdtem. Elhatároztam, hogy sütök magamnak krumplis kenyeret, mégpedig a Tündér blogján olvasható recept alapján.

Következzék hát a három napos kaland leírása és  fotodokumentálása: Az idézőjeles részek az eredeti receptből valók, a többi pedig azt írja le, milyen viszontagságokon kell keresztülmennie a magamfajta burgonyakutatónak, ha lusta elmenni a lidlibe krumplis kenyérért.

Tehát a hozzávalók:

"60 dkg liszt, 50 dkg burgonya (nyersen héjastól), 3 nagy evőkanál gyors kovász, 1 dkg élesztő, 2,5-3 dl a burgonya főzőlevéből, 1 csapott evőkanál só, 1 teáskanál cukor"

Az első nap eseményei:

Először is elkészítettem a gyors kovászt, mert arra másnap szükség lesz. 

"50 ml vízben elkeverünk egy csipet cukrot vagy egy pici mézet, és 2 g élesztőt, majd hozzáadunk 50 g lisztet. Alaposan összedolgozzuk, lazán lefedjük és másnapig állni hagyjuk. Nagyobb tálban érdemes elkészíteni, mert alaposan felhabzik."

Addig, hogy 50ml vízben elkeverem a cukrot és 2gramm élesztőt, minden rendben. A vizet pontosan kimértem a fotón látható 2centes páleszos stampesszel.

Hozzá az élesztő, még mindig semmi bonyodalom. A liszttel is minden rendben, elvégre Liszt-év van, ahogy arról már beszámoltam. Alaposan össze is dolgoztam, ez lett belőle:

Itt merült fel az első probléma: "lazán lefedjük" - ezt nem értettem teljesen tisztán. Most én legyek a laza, miközben lefedem, vagy a lefedés módjának kell lazának lenni? Végül is az utóbbit választottam. Az sem volt világos, mi az, hogy "alaposan felhabzik"? Megnéztem 2 perc múlva, nem láttam semmi gyanúsat. Hát igen, a nőkre jellemző szokásos túlzással állok szembe, gondoltam.

(Mindenesetre még jó, hogy nagyobb edénybe tettem, mert egy óra múlva már ilyen volt:)

Mindezekután: "A sütés előtti este a megpucolt burgonyát, vágjuk fel kockákra, öntsük fel annyi vízzel, amennyi ellepi, sózzuk meg és főzzük puhára, majd hűtsük langyosra. (Az is jó, ha a burgonya már a nap folyamán, vagy előző nap megfő, ekkor egy keveset melegítsünk rajta, hogy langyos legyen.)"

Ez szinte hibátlanul ment, csak egyszer futott ki, de csak egy kicsit, íme az eredmény:

Megállapítottam, hogy pék se lennék...

A második nap eseményei:

"Mérjünk ki 2,5-3 dl langyos burgonya főzőlevet. Adjuk hozzá a cukrot, morzsoljuk bele az élesztőt, szórjuk meg kevés liszttel és hagyjuk, hogy felfusson." Ez elég simán ment, mondjuk nehezen tudtam értelmezni a " hagyjuk, hogy felfusson" költői szóképet, de mivel azt a részét, hogy "hagyjuk", sikerült megértenem, tehát hagytam. Ez lett belőle:

 "A lisztet tegyük egy tálba, adjuk hozzá a sót. A burgonyát törjük össze burgonya nyomóval vagy villával, adjuk hozzá a kovászt és a felfutott élesztőt, jól keverjük el és öntsük a liszthez. Dagasszuk be a tésztát, takarjuk le és hagyjuk hűvös helyen kelni." Ez is ment, mint a karikacsapás, a letakarás előtt így nézett ki:

Mondjuk nem ártott volna kissé részletesebben kifejteni, hogy a kezünkre ragadt tésztát milyen módszerrel lehet hatékonyan letakarítani? Na mindegy, valahogy azt is sikerült. A tészta pedig másfél óra múlva így nézett ki:

Eddig maximálisan meg voltam elégedve magammal, ezért folytattam. "Még az este folyamán a kelő tésztát egyszer dagasszuk át, majd letakarva kelesszük egy éjszakát." Ez már annyira profi módon ment, hogy a kezemre is csak a reggeli mennyiség kb. 20%-a ragadt rá. Így nézett ki az esti dagasztás után:

A harmadik nap eseményei:

"Reggel ismét gyúrjuk át és formázzuk kerek buci alakúra és tegyük egy sütőpapírral bélelt nagy, magasabb falu tepsire." Az átgyúrás most már becsukott szemmel megy, de ismét értelmezési nehézségeim adódtak: Mekkora fala lehet egy "magasabb falu" tepsinek? Mert én csak olyat ismerek, hogy pl. 25mm magas falú, vagy 30mm magas falú, stb. De legalább azt közölték volna a receptben, hogy mi az, aminél magasabb falú kell, hogy legyen a tepsi? Na mindegy, műszaki becslés útján kineveztem a tepsinket magasabb falúnak, így nézett ki benne a tészta:

Na ez mondjuk nem éppen buci formájú, szerintem kicsit hígabb állagú lett a kelleténél... Majd megkérdezem a recept szerzőjét, mit kell tenni ez ellen.

"Amikor már növekszik, kel a tészta, a tetején metsszük be tetszés szerint és még 30 percig hagyjuk kelni hűvösebb helyen." Ez annyira jól sikerült, Zorro is megirigyelhette volna. Na jó, egyszerűen nem akart kelni a 30 perc alatt, ezért a szándék a fontos jelszóval beraktam a sütőbe. A bemetszés a sütőben készült kb. 15 perc sütés után.

"   Ezt követően tegyük 200 fokra előmelegített sütőbe és 40-50 perc alatt süssük szép pirosra. A megsült kenyeret 5-10 perc pihentetés után csavarjuk konyharuhába, így hagyjuk kihűlni. Miután kihűlt, zacskóban, hűvös helyen tartva egy hétig eláll. (Nagyon finom belőle a pirítós is, kívül ropogós, belül puha...hmmm:))"

És íme a végeredmény:

Tényleg finom lett, a felét meg is ettem frissen főzött baracklekvárral. Csak egyetlen apró hibája van, hogy az aljára és az egyik sarkára ráragadt a sütőpapír. Szerdán újra próbálkozom, valószínűleg több lisztet teszek bele, hosszabb ideig dagasztom és belisztezem előtte a sütőpapírt.

 

Az viszont biztos, hogy inkább molnár lennék, mint pék!