2010. szeptember 27., hétfő

Törzsolvasónkról szatyrot neveztek el!

Kedves olvasóink számára - valamint azoknak is, akik csak a képeket nézegetik - már nem újdonság, hogy törzsolvasónk, Osijecko úr mennyire értékes tagja korunk burgonyatermelő társadalmának. Itt most illő volna néhány dicsérő szóval illetnem hozzászólásait, melyekkel szinte naponta gazdagítja a blogot, és emeli a blog színvonalát. Sajnos nem tudom megfelelően méltatni, mert a magyar nyelv túl szegényes ahhoz, hogy kellőképpen kifejezhessem munkássága iránti tiszteletemet.

Így hát egyszerűen csak közzéteszem azt a tárgyi erejű bizonyítékot, melyet a múlt héten otthonomban találtam, és mely bizonyítja Osijecko úr népszerűségét.

Örömmel tájékoztatok minden burgonyafogyasztót, hogy Osijecko úrról reklámszatyrot neveztek el:


Nem kis elismerés ez a szatyor! Elég csak belegondolnunk, mennyi híres emberről neveztek el például utcát, teret, művelődési házat, kastélyt vagy hidat. (Ez utóbbit pl. Vágó Istvánról) Ez nem nagy eredmény, tudjuk közgazdaságtanból, hogy amely dologból sok van, az kevésbbé értékes, mint amiből kevés van. Ezért nincs ára a levegőnek, és ezért olyan értékesek pl. a nehézfémek.

De ki látott már olyan reklámszatyrot, melyre az van írva, hogy Petőfi Sanyika Classic Fashion??...

Vezérigazugatótanácsunk ezúton is gratulál Osijecko úrnak kimagasló sikeréért, és további jó egészséget kíván az anyósával vívott szívós küzdelméhez.


11 megjegyzés:

Bán Kitti írta...

Na és hol a három barátkrumpli?

netuddki írta...

Már elkészült az írás hozzá, de csak holnap teszem közzé, mert némelyek elégetlenkednek, hogy miért nem írok mindennap.

Horváth Ruth írta...

Nem tudok mit szólni, ezért csak hallgatok...

Névtelen írta...

Ez nemsemmi egész meghatóttam. És ez mit reklámoz?
Osijecko

Krumpliföld írta...

Oszaka, csak elírták.

Névtelen írta...

Az nem Oszaka, hanem északa.
Mr X.

Pepita Ofélia írta...

Osijeckó!

Ugye van fiad is azt hívják Osikának!
Vagy anyósod jobban tudja ezt a témát,csak elakadt a szava a büszke nagyinak,hogy az unokája szerepel egy reklám szatyron?
Pepita Ofélia

Osijecko anyósa írta...

Nincs fia, lányunokáim vannak.

netuddki írta...

Ez valami divat "témát" reklámoz.

Névtelen írta...

Osijecko divatba jött! :-))
Suzy

Horváth Ruth írta...

Mondhatom.