2011. július 31., vasárnap

A legjobb péksütemény - Somogyi kifli




Amint arról már értesítettem a tisztelt burgonyafogyasztókat, a blog Vezérigazugatótanácsa teljes létszámban megtekintette a közelmúltban Keszthelyen megrendezett Burgonyafesztivált. Az egyetlen látnivaló a keszthelyi székhelyű Burgonyakutatási Központ standja volt, ahol megtekinthettük a legfinomabb péksüteményt, a Somogyi kifli nevű burgonyafajtát, mely a mellékelt fotón is látható.








Más burgonyafajtákat is láthattunk, egy kis ízelítő az alábbi fotókon.
Katica
Balatoni Rózsa

















Azt is meg kellett állapítanom, hogy ezen a településen más értelmes látnivaló a Burgonyakutatási Központon kívül nincsen, ráadásul minden sártócsa mellé kitettek egy-egy parkolóautomatát, így nehéz a költséghatékony parkolás megoldása. Erre való tekintettel a Vezérigazugatótanács a települést ellenjavallott turisztikai célpontnak nyilvánítja. A parkolási rendszerről megfogalmazott hivatalos álláspontunkat pedig az alábbi hattyúról készített fotó útján juttatjuk kifejezésre:

2011. július 30., szombat

Játék burgonyamintás nyakláncért

Örömmel tájékoztatom a tisztelt olvasókat - és mindazokat, akik csak a képeket nézegetik, hogy az előző játék sikerén felbuzdulva újabb kiváló krumplis ékszerért van lehetőség játszani.

A nyeremény a fotón látható nyaklánc, melyet Elza volt olyan kedves szíveskedni tetszeni elkészíteni és felajánlani. (Másegyébiránt nála is van éppen játék, a válogatósak ott is játszhatnak.)

A nyeremény a fotón látható nyaklánc, a Naptáncos krumplilány.
 

Akik képesek megjegyezni a sok hasznos információt, mely a blogon található, bizonyárasejtik a szabályokat, de a gyengébbek kedvéért újra leírom:


A játék szabályai:
Hagyj itt egy bejegyzést.
Jelezd, hogy az elmúlt 3 napon belül fogyasztottál-e burgonyatartalmú ételt, és hogy mit. Annyiszor veszlek figyelembe a sorsolásnál, ahányszor burgonyatartalmú ételt fogyasztottál az elmúlt 3 napon. (Természetesen most sem kell kitenni a blogodban, hogy játék van, de ha kiteszed, jelezd, mert akkor is duplán veszlek figyelembe a sorsolásnál.)

Sorsolás: 2011. szeptember 15.-én 24 óráig, a Napóleon seregei által  megszállt Moszkvának az oroszok általi felgyújtásának 199. évfordulójáig tart, sorsolás szeptember 17.-én, az előző játékokban ismertetett sorsolási módszer alkalmazásával.
 
(Aki pedig szeretne néhány jótanácsot játékügyileg, olvassa el eztet e.)

(A hozzászólásokat, melyek nem a játékhoz kapcsolódnak,  továbbra is kitörlöm, ezért minden egyéb észrevételt egy másik bejegyzéshez fűzzetek. Kösz.) (Valamennyi zárójel és a whiskey-s rabló  bezárva.)

2011. július 21., csütörtök

Újabb csapás a rizstermelőkre

Amint nemrég beszámoltunk róla: a legkedveltebb zöldségféle a burgonya. Nagy csapás ez a rizstermelő és -fogyasztó körök számára, de ismét el kell, hogy keserítsem őket.

Bebizonyosodott kedvenc dísznövényünk ártatlansága rákkeltésügyileg. Amint olvashatjuk: "a sültkrumpli-fogyasztás és a rák kialakulása közötti összefüggést kimutató eddigi vizsgálatoknál, a kutatók elsietve következtettek."
A tanulság ebből számunkra, hogy az elsietett dolgokból sok jó nem származik. Ne kapkodjunk hát, inkább együnk helyette egy tripla adag sült krumplit.

A cikk megállapítását, mely szerint "...lehet enni sült krumplit, de csak módjával", annyival pontosítanám, hogy inkább amikor csak módunkban áll.

Ezúton tájékoztatom a tisztelt burgonyabarátokat, hogy vasárnap a keszthelyi burgonyafesztiválon lesz elérhető a blog teljes Vezérigazugatótanácsa, bővebb információ ehun e. A rizstermelők feletti fényes győzelmünk örömére az első blogolvasót, aki felismer, vendégül látom egy dupla adag sült krumplira.

2011. július 18., hétfő

Szóljon hamisan az ének, azaz fel, készen a harcra, Patvarcra!

Ha véletlen valaki úgy döntene, és miután úgy döntött, utána sem gondolja meg magát, hogy augusztus 7.-én jó burgonyás ételeket szeretne fogyasztani, akkor ajánlom szíves figyelmébe a a patvarci krumplibaba fesztivált.
Külön kiemelném a programok közül a Patvarc-Ipolykér labdarúgó rangadót, valamint Soltész Rezső "slágerénekes" előadását.
Akkor hát szóljon hamisan az ének, a helyiek örülnének, ha minél többen mennének....

Bocsánat, de csak most, a bejegyzés közzététele után vettem észre, hogy ez a rendezvény nem augusztusban lesz, hanem tavaly volt. Mindenesetre ha már ennyi munkát fektettem bele, hogy időben szóljak, kitörölni nem fogom, inkább kárpótlásként délután kiegészítem egy slágerénekes által előadott slágerrel. (Aki felismeri, hogy a basszusgitáros a Rezső, fiatal korában, az vendégem egy rakott krumplira.)



Egyben javaslom ezt dúdolni a héten...

2011. július 13., szerda

Könnyű nyári saláta

A tisztelt burgonyafogyasztók bizonyára eltűnődtek már azon, milyen nyári salátát fogyasszanak kedvenc nyári ételükhöz. Az alábbi kis videon egy olyan táplálékkiegészítőt láthatnak, mely olcsó, könnyű termelnünk a kertünkben, és különben is nagy mennyiségben áll rendelkezésre.



További hasznosságokat olvashatnak a parlagfűevés rejtelmeiről ehun e. Hogy csak a lényeget idézzem:
"Amióta ezt eszem, nincs allergiám, ráadásul már követőim is akadtak. A szomszédaim szintén megkóstolták, s az ő allergiás panaszaik is megszűntek. A friss hajtások elfogyasztása után mintegy húsz perccel úgy érzem magam, mintha kávét vagy energiaitalt ittam volna."

Mára ennyi elég lesz, megyek, szedek egy kis salátának való parlagfüvet a paprikás krumplihoz...

2011. július 12., kedd

A közvetett bizonyítékok módszerének alkalmazása burgonyakapáláskor

Egy gyenge pillanatomban kivettem a könyvtárból egy orosz novelláskötetet. Természetesen a  burgonyakutatás előmozdítása céljából. A könyv beváltotta a hozzáfűzött reményeimet,így most Vlagyimir Vojnovics: Hétpercnyi járás című remekművéből emelnék ki három fontos gondolatot:

Az első: A burgonya egyértelműen nyugtató hatású. Aki eddig kételkedett ebben, az oldalt  olvashatja, hogy még a nagy Szovjetunióban is alkalmazták a feszült idegállapot lecsillapítására.  (Ott bizony gyakran volt ok az idegességre, de ez most nem tartozik ide.) Azt elfelejtettem aláhúzni, hogy az ingerült férj nem ment ki kapálni, ezért nem tudott lenyugodni. Meg is halt.






A második: Ha valamit nem tudunk egyértelműen eldönteni, alkalmazzuk a közvetett bizonyítékok módszerét. A következőkben olvasható e módszer használatára egy kiváló példa (Persze, mint azt olvashatjuk, a tárgyi tényállás tisztázását néhány üveg bor elfogyasztása is előmozdította):




(Aki kételkedne a módszerben: A Moszkvai Nagyszínháznak, a "Bolsoj"-nak tényleg több mint hat oszlopa van, konkrétan nyolc)

Végül - és ígérem, e bejegyzésben utoljára - bizonyítékot olvashattunk arra, hogy a krumpli kapálását mégis csak jobb az asszonyokra bízni, a közvetett bizonyítékok módszere nem nekik való, és semmi érdeklődést nem mutatnak iránta...

2011. július 10., vasárnap

A hét műtárgya - Krumpli maki

E hét műtárgya az alábbiakban látható kiváló alkotás a Krumpli maki című remekmű, mely eredetije megtekinthető ehun e, és amelynek elkövetője, akarom mondani alkotója Holló Anna, akit blogunk Vezérigatugatótanácsa örömében a megtisztelő Élvonalbeli Burgonyaábrázoló címmel jutalmaz.

Bár mindenki számára egyértelmű, a gyengébbek kedvéért muszáj megemlítenem a mű aktualitását. A burgonyafogyasztók életében fontos szókapcsolat a "Krumpli maki" kifejezés, mely áltatában így hangzik el:
- Mi lesz ma ebédre?
- Krumpli.
- Ma ki mosogat?

Meg kell jegyeznem, nagy öröm számomra, hogy rátaláltam Anna blogjára, kellően elvontak az ott látható művek (ezt tessék kérem komoly elismerésnek tekinteni) ahhoz, hogy tetsszenek nekem. Csak kettőt szeretnék így hirtelenjében kiemelni: Egy albínó ubor(ka), egy középvezető kékróka s egy csapat kisiskolás tükörtojás vár a buszra, valamint az Urbánus disznóeb a flaszteren.

Remélem, hamarosan más krumplis művekkel is megörvendeztet bennünket Anna, amit előre is köszönök valamennyi burgonyafogyasztó nevében.

A remekmű pedig természetesen kikerül az oldalsávba, a Kulturális ellenjavaslatok listájára.

2011. július 8., péntek

A határ a csillagos ég

A blog olvasói– karöltve a képeket nézegető személyekkel – bizonyára megfigyelhették, hogy a rizstermelő lobbi igyekszik minden eszközzel akadályozni a burgonyafogyasztás növekedését.

Az ilyen irányú erőfeszítések természetesen teljességgel hiábavalóak, mert mióta e blog létezik, az ország burgonyafogyasztása töretlen lendülettel halad a csillagos ég felé.

Ahogy az olvasható ehun e, annak ellenére, hogy a magyar lakosság takarékoskodik a zöldségvásárlást illetően, „zöldségfronton a legkeresettebb a burgonya”.

És ez még semmi: Hamarosan további kedvező hírekről fogok beszámolni, mely újabb csapást jelent a rizs- és egyéb köretfogyasztók számára.

2011. július 6., szerda

Az idei első burgonyatermés

Kiemelkedő év az idei burgonyatermelésileg. A volt menyasszonyom ma szüretelte az első újkrumplit, bátran elmondhatom, hogy kimagasló termés várható. Egy kis ízelítő, tessék szíveskedni gyönyörködni tetszeni.


Időközben megjelentek a burgonyás képek az Illusztrátor pajtások blogján. A jeles művek már jól ismertek mindazok számára, akik e blogban a képeket nézegetik - és természetesen az olvasók is ismerik e műveket -, valamennyi volt már a hét műtárgya. Sokadszor is köszönjük a blog hivatalos burgonyaábrázolójának, Eszternek.

Csak emlékeztetőül és a blog új olvasói számára jegyezném meg, hogy a Síző krumplik című műről egy szép sláger is született. (Legalábbis nekem tetszik, igaz, én írtam a szövegét...)


2011. július 4., hétfő

Várható időjárás

Aki a kezdet kezdetétől figyelemmel követi a blogot, és azóta még nem felejtette el, az tudhatja, hogy már régóta ez a blog a legpontosabb időjáráselőrejelzésileg.

Természetesen az idei évre is gondoskodtunk arról, hogy a tisztelt burgonyatermelők megfelelően tájékozottak legyenek azt illetően, lesz-e eső, ami felülírhatja úgy a burgonyakapálásra, mind a teregetésre vonatkozó elhatározásunkat. Persze nem szeretném holmi hitvány műholdakra bízni az előrejelzés komoly felelősséggel bíró munkáját, hiszen a műholdak összeütközhetnek, lezuhanhatnak egy fenyőerdőbe, ahol nincs megfelelő térerősség, vagy a színesfémgyűjtők kilophatják belőlük az akkumulátort, és akkor aztán lőttek az előrejelzésnek.

Én a rég bevált módszer híve vagyok, ezért teszem közzé azt a tanulságos filmrészletet, melyen az ismert énekesnő névrokonának a munkatársa elmondja, mikor lehetünk benne biztosak, hogy lesz eső. A filmrészlet befejező részében pedig mintát látunk arra, hogyan lehet krumplileves fogyasztása közben megbeszélni kulturált módon, hogy lesz-e eső.

Burgonyás műveket várunk hamarosan

Hát ezt is elintéztem. A hét témája az Illusztrátor pajtások blogján a burgonya.
Remélem, hamarosan láthatjuk a jobbnál jobb műveket nemes növényünkről.

Annyira meg vagyok hatódva, nem találok szavakat. (Tudom, a szótárban van egy csomó)
Ha ezt szegény Pizarro megérhette volna!

2011. július 2., szombat

Egyperces 13. - Hullajó krumplileves

A tisztelt burgonyafogyasztók bizonyára megfigyelték, hogy vannak olyan emberek, akik avalamely dolog iránti tetszésüket a "hullajó", vagy "haláli jó" kifejezésekkel nyilvánítják ki. Én magam nem tartozom ezek közé, de szeretném megkönnyíteni a dolgukat, amennyiben szeretnének egy hullajó krumplilevest főzni. A recept nagyon egyszerű: Ugyanúgy készítjük, ahogy a krumplilevest különben szoktuk.

Csak a helyszínt kell jól megválasztanunk, ahonnan a krumplit szedjük...

Hát nem mondom, reggelizni már reggeliztem hasonló helyen, na de hogy itt termeljem a krumplit, ez még nekem is sok!