2010. november 5., péntek

Ablakos játék

Vezérigazugatótanácsunk újabb, nem szokványos játékot hirdet, ezáltal e blog azzal büszkélkedhet, hogy egy időben két rendhagyó játékon is részt vehetnek a tisztelt olvasók - kéz a kézben azokkal, akik csak a képeket nézegetik. (A másik játék elérhető a Játék menüpont alatt)
E játék nem jöhetett volna létre, ha Merci blogján nem bukkantam volna rá azokra a fotókra, melyek közt szerepelt az alább látható ablak:


Amint megláttam ezt az ablakot, rögtön eldöntöttem, hogy újabb játékot hirdetek, annyira megfogtak ezek a pásztellszínek. Mivel megkaptam a "zenge dayt", hogy közzétehessem az ablakot ábrázoló fotórészletet, így elhárult minden akadály az újabb játék meghirdetése elől.

Természetesen ez is eltér a megszokottaktól, íme a játékszabályok:

  1. A játék határozatlan ideig tart.
  2. A részvétel feltétele, hogy hagyj itt a blogon egy bejegyzést. A részvételhez nem szükséges, hogy közzétedd bárhol is, hogy játék van nálam, aki akarja, közzéteszi, aki nem, nem.
  3. A játékot az nyeri meg, aki leghamarabb rájön, ki az a színésznő, aki rögtön eszembe jutott, amikor megláttam ezt az ablakot, és miért jutott eszembe?
  4. Ha nem lesz, aki kitalálja, akkor egy bizonyos idő múlva adok segítséget a megoldáshoz.
  5. Ha ezután sem lesz helyes megfejtő, akkor sorsolásra kerül sor a benevezett játékosok között.
Ez a játék kevésbbé kedvező azoknak, akik nem nyernek, mint a múltkori, ezúttal a nyertes egy értékes díjat kap:

A nyeremény egy találmányom, egy sík terepen használható messzelátó.
(Ez teljes egészében újrahasznosított anyagokból készül, és eddig tíznél kevesebbet készítettem belőle, tehát valódi ritkaság!)

A játék megfejtése első olvasásra nehéznek tűnhet, de nem lehetetlen, a blogbejegyzés minden szükséges információt tartalmaz a megfejtéshez. Ha mégsem sikerül, akkor még mindig ott a sorsolás lehetősége.

A megfejtéshez folyamatosan - kb. 5 naponként - adok újabb információkat.
Az első: A megfejtendő személy karcsú testalkatú.

A második segítséghez tessék kivizsgálni egy hétvégi sporthírt ehun e. (De lehet, hogy elég a képet nézegetni.)

A harmadik, hogy az illetőről egy települést is elneveztek, de csak hozzávetőlegesen.

A negyedik: Eddig Luli tippje jár a legközelebb a helyes megoldáshoz. (Annak ellenére, hogy Ő nem színésznőt írt.)

Az ötödik: Nem magyar színésznőről van szó.

A hatodik: Bár a fenti ablakról jutott eszembe, mégis inkább a fekete szín jellemzi.

A hetedik (József Attila verse)

A nyolcadik: Az egyik nevének kezdőbetűje A.

A kilencedik: A másiké pedig H.

74 megjegyzés:

Krumpliföld írta...

Tolnay Klári

Krumpliföld írta...

Bara Margit

Krumpliföld írta...

Törőcsik Mari

Krumpliföld írta...

Psota Irén

Krumpliföld írta...

Mészáros Ági

Pepita Ofélia írta...

Szerintem a Gobbi Hilda!

P.O.

Jámborka néni írta...

Pogány Judit a legényanyából,vagy Horvát Teri a a bakterházból!!!

Jámborka néni

m írta...

Miután Krumliföld;) felsorolta a míves színésznőket, egyet kell értenem Pepita Oféliával - és azt hittem, én leszek az egyetlen: Gobbi Hilda! És miért? Mert nálunk ő fogalom... De te miért rá gondoltál?? Merthogy rá gondoltál, tudod...

m írta...

Egyébként a PASZTELL szóval lesz kapcsolatban...
misszmarpöl

Krumpliföld írta...

Kedves Hölgyek, én azért soroltam fel őket, mert ilyen ablakokból hajtoltak ki filmekben :)

Névtelen írta...

Énszerintem meg a Marilin Monróe mer az vót éppen ijen kékszemü nőszeméj.
Osijecko

Névtelen írta...

Szerintem nem írta a mi bölcs szerkesztő urunk, hogy magyar színésznőre gondolt.
Én mindenesetre Osijecko gondolatmenetét követve indulnék el: Gillian Anderson, mert bizonyára főnök úrnak a kék szem a gyengéje. :-))
Suzy

netuddki írta...

T. Játékosok!
Eddig senki nem találta el, lehet tovább próbálkozni. 5naponként teszek közzé újabb információt, mely elősegíti a megfejtést.
Jó lenne, ha ide csak a játékkal kapcsolatos megjegyzések kerülnének, ez az oka, hogy két bejegyzést kihajítottam innen.

Krumpliföld írta...

A muzsika hangja Julie Andrews.

Krumpliföld írta...

Romi Schneider a Sissi-ből

Krumpliföld írta...

Krencsey Marianne
Liliomfi

Krumpliföld írta...

Vagy a Tenkes Kapitányából a Veronikát játszó színésznő.

Krumpliföld írta...

Rózsa Sándorból Anna a "hibbecsúf"

Krumpliföld írta...

Sunyovszky Szilvia, Eszenyi Enikő, mert kék az ablak és az szlovákos...

Névtelen írta...

Jácccccok én is, jelentem:
Brooke Shields - A kék lagúna c. film miatt.
Írhatom a címet, ahová küldened kell a távcsövet?
mr.X

m írta...

Mamma Mia - Meryl Streep (L szerint)

m írta...

A görögös kék ablak miatt:)

Horváth Ruth írta...

Papadimitriu Athina! Még mindig. Ne töröljed.

Krumpliföld írta...

Jennifer Lopez

Krumpliföld írta...

Gina Lollobrigida

Krumpliföld írta...

Sophia Loren

Krumpliföld írta...

Audrey Hepburn

Krumpliföld írta...

Keira Knightley

Névtelen írta...

Dzsoni Depp

Krumpliföld írta...

Kedves Névtelen: Nőihölgy a kitalálandó.
Twiggy

Krumpliföld írta...

Tizenötödikei könnyítést kérjük, mert rohan az idő...
Angelina Jolie

Névtelen írta...

Norma Shearer, Olivia Hussey, vagy Claire Danes.
Mint tudjuk, a mi főszerkesztőnk olyan romantikus beállítottságú, mint egy krokodil. Ráadásul nagy Shakespeare olvasó is. Ebből és az ablakból kiindulva szerintem a színésznő valamelyik Rómeó és Júlia feldolgozásból a címszereplő. Mondjuk Claire Danest kizárnám, mert a főnök úr biztosan nem néz olyan filmet, amiben a DiCaprio a másik főszereplő.
A címet, ahová küldheted a nyereményt, küldjem el e-mailben? :-))
Suzy

Krumpliföld írta...

Dear Suzy :) őrülten tetszett a hasonlat, de a krokodilok megsértődnek :)
Akkor a Hamletből:
Glenn Close (Gertrúd)
Helena Bonham Carter (Ophélia)
először Oféliára gondoltam (Pepita is lehetne) de lehet, hogy mégsem.

Névtelen írta...

most nézem hogy karcsu nőszeméjt kell ki találni, akkor énszerintem a Magali Noel az. Azis kékszemü.
Mongyuk az jólenne, hameg lenne irva mennyire karcsu, hogy girhes e, vagy csak rendessen karcsu?
Osijecko

m írta...

Kérnénk egy kis segítséget!

netuddki írta...

Suzy: Köszönöm a kedves összehasonlítást, értem a célzást, tudom, hogy bizonyos afrikai törzseknél a krokodil a bölcsesség jelképe. (Ennek ellenére a megfejtés nem Elina Löwensohn a Krokodolik bölcsessége c. filmből.)

Osijecko: "rendessen karcsú", nem girhes.

m: A játék kiírásának végén folyamatosan kerül fel az újabb segítség, a következő valószínűleg e hét végén.

Krumpliföld írta...

A 15-i és a 20-i segítséget várjuk!!!!
Isadora Duncan

Krumpliföld írta...

Selena Gomez :)))

Névtelen írta...

Naakkor énszerintem aí Szalai Kriszta a 6-3-ból, mer az eggy ilyen fudbal témájú film.
Osijecko

Névtelen írta...

Akkor eggyértellmü: a Pécsi Ildikó amikormég soványab volt valamelyik régi filmjébe
Osijecko

Pepita Ofélia írta...

Hát a Sücc Ila a 78-as körzetből!Az mindig szódavizet ivott a Sztankaival.Meg aztán pont passzol az ablakhoz!

Pepita Ofélia

Horváth Ruth írta...

Tééényleg Fijjam, Pécsi Ildikó az Aranyemberben, mint Noémi.

Krumpliföld írta...

Jennifer Beals

Luli írta...

Én Adlerre szavazok!
Hogy miért,azt ne-tudd-ki!:)

Névtelen írta...

Tia Carrere.
Az illető karcsú, sportos, és a neve hasonlít Carrera-ra.
Nos, nyertem?
Suzy

Elvirácska írta...

Faludy Fanni

Luli írta...

Kedves Pepita Ofélia!

Tájékoztatlak, hogy én Adler Adélra gondoltam,aki nem szinésznő, hanem zeneszerző(nő).
Na,és ha nem színésznő,akkor már nem is nyerhet?Nem!

Krumpliföld írta...

Most voltam a LIDL-ben ahol görög hét van. Szóval ott a kék ablak, meg én :)
Schell Judit

Krumpliföld írta...

Kovács Adél, Jordán Adél :)

Névtelen írta...

A linda Hemilton a Terminátorbol.
Osijecko

Névtelen írta...

Vagy a Jessicca Benton, akia sorozatba a jams Onedin huga.
Osijecko

Krumpliföld írta...

Verebes Linda

Névtelen írta...

A vörös haju csaj a Minizter férelépböl mert ott van hogy, ki-be mászkálnak az ablakon
Osijecko

Osijecko anyósa írta...

Dobó Kata

Névtelen írta...

Avatar

Krumpliföld írta...

Kecskés Karina

Krumpliföld írta...

Détár Enikő

Névtelen írta...

Emma Thomson

Krumpliföld írta...

Szabadagazda :)

Piszkos Fred a Kapitány írta...

Nem jut eszem a Bazi nagy göröglagziból a lány.

Piszkos Fred a Kapitány írta...

Nia Vardalos
rákerestem

EverYbodY írta...

http://www.youtube.com/watch?v=0o0yzMweRP8

Pepita Ofélia írta...

Lucélija Szántosz:Izaura!!!!

P.O.

Névtelen írta...

Fekete ablakok
SZILVÁSI LAJOS

Kiadó: Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó

Oldalak száma: 372

Pepita Ofélia írta...

Akkor biztos a Psota Irén!!!

P.O.

Pepita Ofélia írta...

Ja ezt ár Krumpliföld is írta???
Akkor Szófia Loren!!

P.O.

Krumpliföld írta...

Anne Hathaway :)

Krumpliföld írta...

Harriet Andersson

Krumpliföld írta...

Alyson Hannigan

Névtelen írta...

Segíts már kérleeeeeek....
(Még ilyen keretes kukkolót láttam a Jóbarátokban a csajok ajtaján)

Jámborka néni írta...

Anjelica Huston az Adamsz Familiból!

Jámborka néni

Jámborka néni írta...

Tisztelt Blog kitalálóskérdésügye és fogyott albizonytalanságban taró alosztálya!

Hogy miből találtam ki a választ?A reflexeim most jeleztek…Hát meg ugye abból,hogy hetekig nem néztem a segiccséget!Aszittem majd a hozzászólásokban lesz.!Igen ám de úgy megrettentett a 10-telt Blog Igazgató,hogy szeggyem össze magam,mer elveszi a segéjemet ,hogy kéntelen vótam átnézni a segíccségeket,minda kilencet,de először aszt is rossz helyen,mer aszittem a segédeszköz bótban kell ugye keresni…ott nem vót...Ezután elkesztem gondókodni!!!!Egészen izomlázam lett.
Asztán feltettem a 10 dioptriás szemüvegem(azér távcsőben már lehet jobban látok),az uram fogsorát nem tettem be,és a második segíccségben a kép atta a legnagyobb 5-letet,mer hát ugye ott a Gomez!Eszt már a kisnyugdíjasok is tuggyák kiaz?A Harmadiknál ugye a település, vagyis a Hjúszton,az ötödik:nem magyar,hatodik:fekete szín,a nyócadikná,meg a kilencedikné a kezdőbetűk!Az ablak pedig passzol a TÉMÁHOZ!!!

Annyira belejöttem,hogy várom a fojtatást!

Ö.Kondorosi Kerek Ernőné Jámborka néni

Elvirácska írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
Krumpliföld írta...

Még életemben ilyen irigy nem voltam. Annyira szerettem volna a gukkert :( De majd kölcsönkérem.