2012. március 9., péntek

A héten dúdoljunk a légi burgonyamegfigyelőkről

No, aki elsőre meg tudja mondani, ki ez a néni, az megkapja Vezérigazugatótanácsunktól az Élvonalbeli Kiváló Űrhajósfelismerő Burgonyafogyasztó címet. Könnyű helyzetben vannak azok a tisztelt burgonyafogyasztók, akik munkaügyesként (mai divatos szóval HR-esként) keresik a napi betevő sült krumplira valót, és mostanában kerestek gyakorlattal rendelkező nyugdíjas űrhajóslányt és szövőnőt, négy órás állásra, nekik ismerősnek kell hogy legyen a fényképes önéletrajzról. 
Ha még így sem lenne ismerős, akkor elárulom (nem mintha megérdemelnétek): Ő Valentyina Tyereskova néni, az első női űrhajós, aki a napokban volt 75 éves, és aki első nőként látta az űrből a nagy szovjet burgonyaföldeket. Olvasható róla egy írás ehun e, a végén van róla egy dal is, feltétlenül javaslom meghallgatni.
Azóta sokat fejlődött a légi burgonyamegfigyelés, nekem már szerencsére nem kellet az űrbe szállnom, hogy bemutassam az ország legnyugatabbi krumpliföldjét.
Tyereskova néni olyan hőstettet hajtott végre a légi burgonyamegfigyelés területén, hogy egy magyar énekes néni a tiszteletére a Tereskova nevet vette fel. Ez az énekes néni két légi burgonyamegfigyelőről is írt dalt: Az egyik a hivatkozott cikk végén meghallgatható, és amint említettem Valentyina Tyereskova néniről szól; a másik pedig Tarzan bácsiról, aki liánokról figyelte meg a környező burgonyaföldeket. Ezt javaslom egyben dúdolni a héten:
A kedvenc részletem ebből a dalból: "Jane állávjúúú!"
Ezt a hölgyek a következő módosítással énekelhetik, hogy értelme legyen: "Jani állávjúúú!"

22 megjegyzés:

Éva írta...

Ha jó a tippem, az első űrhajósnő Tyereskova !

Névtelen írta...

Szerintem is Valentyina Tyereskova, ja és a Szovjetúnióból :-)

Krumpliföld írta...

Krumpliföld
(lemaradt az aláírás)

netuddki írta...

Éva, gratulálok, igazi lvonalbeli Kiváló Űrhajósfelismerő Burgonyafogyasztó vagy!

netuddki írta...

Pontosabban Élvonalbeli.

Éva írta...

Jót nevettem saját magamon, sőt hülyét csináltam magamból egy kicsit. Először mikor a beírásod első sorait olvastam mint aki feltalálta a spanyol... írtam be és mikor végig olvasom az egész írásodat akkor döbbentem rá hogy "de nagyon okos is vagyok" ?:))

Wagner és a Többiek írta...

Tudtam, hogy kötelezők leszünk még az én öreg Sztrovacsek barátommal
http://fn.hir24.hu/itthon/2012/03/09/piszkos-fred-a-kotelezo/

Wagner és a Többiek írta...

Drága Éva, ha rendszeresen olvassa az irományokat, Ön szerint a Főnök Úrral minden rendben van?

netuddki írta...

Éva, semmi gond, örülök, hogy jól alkalmazkodtál a blog színvonalához! :-)

Krumpliföld írta...

Tegnap hazakerültem műtét után a kórházból. A konyhában Sir Netuddki Voltmenyasszonya szorgalmas-dolgos-kezével elkészített egyheti diétás főttétel várt. Nagyon hálás vagyok A Főnöknek is, hisz ő lőtte a hozzávalót. Legalábbis azt hittem, de kedves-szép-okos-aranyos-drága gyermeke felvilágosított, hogy nem lőtte, hanem elütötte http://krumplilekvar.blogspot.com/2011/10/vasvillasreggeli.html
a hozzávalót.
Még jó, mert friss volt :-)

netuddki írta...

Az diétás volt??? Ha ezt tudom, nem eszem belőle!

Névtelen írta...

Szeretném megköszönni a törzsfőnök úrnak, hogy megismerhettem ezt a dalt. Szegény Kodály és Bartók szerintem megfordult a sírjában!
Szép (hosszú) hétvégét mindenkinek!
(A főnök úr megy tüntetni?)
Suzy

Krumpliföld írta...

Dear Su, a Főnök Úr már a létével tüntet :-)

Pöndike írta...

Tyereskova néninek miért fekete-fehér csíkos a haja? Zebrának öltözött a jelmezbálon vagy így rejtőzködik a krumpliföldön???

Tiffanylda írta...

Sajnálom, hogy csak most értem ide!... Pedig mennyire tudtam volna, ha nem írod meg!!! Még csak ennyi örömöm sem lehet?:((( Szegény Éva is bedőlt!.. Így nem ér!!!:( Azért vannak mindenhol szabályok...

Névtelen írta...

Semmi újdonság? Ezt azért nem kellene, ez már a burgonyakutatás szabotálása!
Suzy

Krumpliföld írta...

Szerintem valami frenetikus készül... ismerve a Főnököt :-)

netuddki írta...

Igaz, igaz, mintha csak magam mondtam volna....

Pöndike írta...

Kíváncsian várom!
Csak ne kelljen túl sokat várni rá, mert ár unatkozom :)

Pöndike írta...

+m

EverYbodY írta...

"A kedvenc részletem ebből a dalból: "Jane állávjúúú!""
Nekem is. Az orosz nyelvi tanórákra emlékeztet ez az izzig-vérig orosz kifejezés.

netuddki írta...

Valamit rosszul jegyezhettél meg azon az oroszórán. Igaz, hogy hasonlóan hangzik, de nem "Jane állávjúúú!", hanem "Jane jáljubljúúúú"!