2010. szeptember 28., kedd

A hét műtárgya - A három krumplibarát

A hétvégén két szép ajándékot kaptam. Ezek közül az első az a műalkotás, melynek címe: A három krumplibarát. A művet alkotó művésznő, Kitti személyesen adta át a nagy értékű festményt, én pedig cserébe főzettem neki krumplipürét olvasóink kedvenc ételéhez, az ebédhez.


Néhány gondolatot írnék a mű keletkezésének körülményeiről: Mint ismert, ezt a témát a híres regényíró, Alexandre Dumas is fel szeretett volna dolgozni. Ezt azért nem tette meg, mert a burgonyatermelés annyira izgalmas tevékenység, hogy Dumas attól tartott, olvasói nem tudják majd feldolgozni az eseményeket. Ezért regényének inkább A három testőr címet választotta. Természetesen ha nyitott szemmel, a valós ok-okozati összefüggéseket figyelembe véve olvassuk Dumas művét, akkor világosan kitűnik számunkra, hogy a három testőr küzdelmei valójában a burgonyatermelő embernek az amerikai kolorádóbogárral vívott harcára vezethetők vissza.

Mindenesetre ezúton is köszönöm a művet, melyet a blog székházában fő helyen fogok elhelyezni.

Még egy ajándékot kaptam a hétvégén, ezt Vera lányomtól. Természetesen ez is krumpli.
(A nagyértékű fizetőeszköz csak az arányok miatt lett melléfényképezve, és különben sem adom oda, mert az enyém!)


A krumplit el fogom ültetni egy cserépbe, hogy télen is legyen szép szobanövényem.

14 megjegyzés:

Krumpliföld írta...

Nincs mit írnom - várom NAGYON a hétvégét - csak a nevemet kell mindig itt látnom, meg hogy tudjátok: olvasok ám :)

Jámborka néni írta...

Én mint nagy műkedvelő,igen nagyra értékelem a fiatalok szárnybontogatását és határozottan megvagyok elégedve a krumpli-grafikával,ezért azt is elnézem,hogy a fotós(aki valószínűsíthetően nem most bújt ki a krumplihájból)ügyesebben fényképezhetett volna,pl élesebben hogy még inkább kiemelje a mű szépségét.Pedig a 10 dioptriás szemüvegem is feltettem...Javasolnám korrepetálásra egy-két fotóművész ismerősömnél...

ö.Kondorosi Kerek Ernőné Jámborka néni

Névtelen írta...

Jámborka néni, ne reklamálj, mert a főúr megint megsértődik, és akkor legalább egy hétig nem szól népes rajongótáborához. Ugye, ezt te sem szeretnéd? :-))
A fotó ilyenre sikeredett neki, de szerintem a három krumpli nagyon aranyos.
Suzy

netuddki írta...

T.J. néni!
Egyszer már írtam, de az Ön kedvéért megismétlem: a blog sem nem gasztroblog, sem nem fotoblog. Elvi okokból nem vagyok hajlandó a digitális képrögzítési technológia által nyújtott előnyöket használni, de ezt túl hosszú lenne elmagyaráznom.
Bár gondolkodtam már rajta, hogy van néhány olyan dolog, amit érdemes lenne lefényképeznem, úgyhogy valószínűleg vásárolni fogok egy Szmena Szimbolt, mert az enyém valahova elkeveredett. Csak az a bajom, nekem egy tekercs film elfényképezése min. másfél hónap.
Amikor a munkámból kifolyólag sokat kellett fényképeznem, akkor az utolsó két kockát mindig magamnak fényképeztem, azok közt van néhány, ami elég jó lett.

MacccHiano Koimbrá Dellá Koronijjá Ijázvédó írta...

Emlékeztető Jámborkának és minden elvetemült olvasónak, aki kérincsél, kritizál, stb.:
A blog nem kívánságműsor.

MacccHiano Koimbrá Dellá Koronijjá Ijázvédó írta...

Mi férfiak tartsunk össze, főleg ha igazunk van.
Meg ha nincs is.

netuddki írta...

Magam sem fogalmazhattam volna precízebben.

Jámborka néni írta...

Kedves Suzy!

Igazad lehet,mert Te ismered legjobban a Blogigazgatót!

Jámborka néni

J írta...

Osijecko és Suzy ha már ennyire szeretitek ezt az oldalt,javasolnám rendszeres olvasónak regisztrálni magatokat.Ez csak egy apró figyelmesség az Krumpli Direktor oldala iránt....J

Moorgit a búkott szakácsnő írta...

Nekem erről a szépségről Jámborka néni rakott krumplija jut eszembe!Nemis értem máig sem adíj miért kerülte el!Az értékelés mint bukott szakácsnőnek "Foglalkozási"ártalom!És hát ami igaz az igaz!A puding próbálja az evést!További szépnapot!

Osijecko anyósa írta...

Moorgitom, szerintem is szépséges Jámborka, és csípem a rakottkrumpliját, mert ötletes, de csak a kezemben lévő műfogsorral harapnék bele és aztán dobnám ki a fogsort :)))

Névtelen írta...

Akkor mindig be kell jelentkeznem előtte, nincs nekem erre időm.
Suzy

Horváth Ruth írta...

Dear Suzy, én néha bejelentkezem (Osijecko anyósa) néha csak beírom a nevem.

Névtelen írta...

Én meg mindig aláírom a nevem.
Suzy