2011. május 5., csütörtök

Vegyes vágott

Komoly veszélynek teszi ki magát az a burgonyafogyasztó, aki úgy vásárolja a virágot a volt menyasszonyának. Ezért nem szoktam vágott virágot vásárolni, inkább szedek valami egyedit az út szélén. Például ilyet e:





Bár azt nem tudom pontosan, milyen növény lehet ez? Mindenesetre kb. 60 cm magas, és már egy hete virágzik folyamatosan, lentről felfelé haladva. Ráadásul ha még védett is esetleg, akkor még jobban örülhet a volt menyasszonyom, hogy milyen értékes csokrot kapott tőlem! Ha valaki tudja, mi ez, írja meg.
Az elmúlt napokban megérkezett két ajándék a részemre, az első a Kitti által alkotott krumplis térplasztika. (ami időközben kicsírázott...), a másik pedig a nyereményem, a vetőkrumplitartó, ami állítólag mobiltelefonhoz is jó, és amit ezúton is köszönök Tündéri Lonkának. (Nála azért jobb fotó van fent.)

A volt menyasszonyommal megnéztük az új Tarr Béla filmet, A torinói ló címűt. Egyszerűen zseniális.A szereplők minden nap példamutató módon krumplit esznek benne. Azt hiszem, sikerült megértenem, miért nem rendez több filmet. A tisztelt burgonyafogyasztók olvashatnak róla ehun e.

21 megjegyzés:

EverYbodY írta...

Szerintem azavirág két év letöltendőtér.

Elvirácska írta...

Úllátom - töppszöri megfigyellés után - ez a térdplaszika teljesen hasonlít a Blogigazugatóra.

Jámborka néni írta...

Hát az én öreg szívem ami aranyból van lemaradt?

Névtelen írta...

Főnök úr figyelmébe ajánlom a neten található 10000000000 online növényhatározó valamelyikét... :-))
A filmet érdemes megnézni???
Szép hétvégét mindenkinek, most kb. 1,5 hétig nem leszek.
Suzy

Krumpliföld írta...

Dear Suzy, Kellemes másfélhetet :)

Krumpliföld írta...

A Nővényhatározó nekem is eszembe jutott, meg az is, hogy egykori sziklakertünk díszéről kiderült, hogy gaz. Mindegy, nekem tetszett. (Bár tudhattam volna, mert nagyon szívós volt.)

netuddki írta...

Arany szív lesz majd.
Azt hiszem, baracklevelű harangvirág, akkor jó, mert nem védett.

Krumpliföld írta...

BUktaaaa :)
Csütörtökön ARRA jártam és felmentem Mr. Netuddki kedves családjához látogatóba és nem is krumplit ettek, még csak nem is burgonyát. Bizony.

Névtelen írta...

Örömmel (vagyis inkább szomorkodva) látom, nem maradtam le semmi jóról...
Suzy

Krumpliföld írta...

Nem igaz, hát naponta 49x fellépek, de semmi... :O

Névtelen írta...

Továbbra sem vagyok elmaradva, nem úgy, mint a főigazgató úr...
Suzy

Krumpliföld írta...

Rettenetesen elmaradó tetszik lenni Önnek blogigazugató Úr, remélem nincs baja, csak a mértéktelen lustaság lett úrrá Önön.

Névtelen írta...

Szerintem valami nagy dolog van készülőfélben, múltkor a mese előtt is ez volt.
Suzy

Krumpliföld írta...

Jó, jó, Dear Suzy, de legalább egy: türelem, mindjárt, várjatok... azért ideeshetne tőle :(

Névtelen írta...

Én tudom mire készül!

Pepita Ofélia

Krumpliföld írta...

Én is tudom. A hétvégére :)

Névtelen írta...

Ez csak egy db. találat!
P.O.

Krumpliföld írta...

Ki a kicsit nem becsüli... :)

Névtelen írta...

...azt a kutya majdnem megeszi,természetesen krumplival!
P.O.

Krumpliföld írta...

Ccccc... óvnak az angyalok :)

netuddki írta...

Hamarosan....