2010. július 12., hétfő

A dán királyfi esete Marlon Brandoval

"A vodkától mámoros ember elméjére sötétség telepszik, és nyelve a rútság és a kegyetlenség nyelve." - olvashatjuk a jeles grúz író, Csabua Amiredzsibi Az igazságtevő c. regényében.
A Data Tutashia -a "grúz Rózsa Sándor" - életét feldolgozó író jól fogalmazta meg azt a jelenséget, amit a túlzott alkoholfogyasztás idéz elő, és amelyet - sajnos - blogunk két törzsolvasója, Jámborka néni és György esetében megfigyelhettünk. (Az előzményeket lásd az Iskolarádió c. bejegyzésben, és annak hozzászólásaiban.)
Jámborka néni és György hozzászólásaiból mit is tudhatunk meg? Lássuk a tényeket:

Jámborka néni és György végre megfelelő társaságot talált magának, idézem Jámborka néni szavait:
"...megfigyelhettük,hogy Orfűn még a szamarak is énekelnek..."
Ez a megfigyelésük persze alkoholos befolyásoltság alatt született, ismét idézem:
"A malom múzeumban még finom sört is ihattunk."
(Persze felmerülhet a kérdés, hogy valóban négylábú patás állatok ordítozását hallották-e, vagy bódult tudatállapotban egymásról nyilatkoznak ekképpen? Ez mondjuk érthető lenne, de az már kevésbbé, hogy Jámborka néni a szamarak hangját éneknek nevezi. Igaz, nem egyforma a zenei ízlésünk...)

Mindezek után valószínűleg ráálltak a kókuszos csokoládéra, és azt képzelték, hogy a népszerű kalandfilmben ők alakítják a Nylon Brandot. Lázadást terveznek!!!
Tisztelt Hölgyem, tisztelt Uram! Végiggondolták ezt? Láz adás? Kinek akarnak Önök lázat adni? Mikor a lázas ember alig várja, hogy elmúljon a láza. Azt hiszik, van olyan őrült, aki elfogadja az Önök lázát? Nekem meg pláne nem kell lázadás, én már voltam lázas, tudom, hogy az nem jó!

Ráadásul a két lázadó éhségsztrájkba kíván kezdeni. Hát csak tegyék, annál több krumpli marad meg nekem!
Az effajta gyermeteg kezdeményezés mellesleg nem vall túl nagy áldozatkészségre két olyan személy részéről, mint Jámborka néni és György, akik egyenként is nagyobb zsírkészlettel rendelkeznek, mint Észak- és Dél-Korea együttvéve (beleértve a harckocsik zsírzására használt kenőanyagkészletet is).

Vezérigazugatótanácsunk ezúton is közli, hogy nem alkuszik meg, és ezúton is megerősíti a blog szerkesztésének egyik alapelvét:

A blog nem népünnepély, és nem is kívánságműsor. Az lesz, és akkor, amit én felrakok.

Vagyis hamarosan:

Írás az új futball-világbajnokról (természetesen nem a spanyolokról, hanem a valódi bajnok Új-Zélandról)
Verspályázat eredményhirdetése
Lámpatisztítófüves téma
A Langerhans-szigeteki csata
Mittudomén mihez lesz még kedvem….

Természetesen a továbbiakban is maximálisan igyekszem figyelembe venni törzsolvasóink javaslatait. A lázadozást meg tessenek elfelejteni. Bizonyára nem szeretnének úgy járni, mint Laertes a Hamlet V. felvonás 2. színében, aki lázadó magatartása következményeként az alábbi kijelentést kényszerült tenni:
"Torkomra forrt az undok ármány:"

Mi az, amit ezek után javasolhatnék?
"Menj, lőjenek sort!" (Szintén a Hamletből, Fortinbras utoló mondata.)

"A többi néma csend" (Hamlet, V.2.) - Vagyis maradjatok csendben, ne lázadjatok.

16 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szeretettel tájékoztatom Drága Harcostársaimat a Láz Adásban, hogy ígéretemet megtartottam és egész reggelig, sőt délidőig kitartottam az éhségsztrájkban! Biztos vagyok benne, hogy kedves barátném Jámborka Néni és így tett, és amit felvállalt aztat elvégezte! Most harcmodormódosításra hívom kürtömmel lázadó társaimat, hogy tovább kínozzuk fő ellenségünket, az Ön Kény(eztetés) Úrát, kedves Tanácsigazítgató elvtársat: MÁTÓL NAPONTA MAX 3SZOR MOSSUNK FOGAT, 1SZER, 2SZER, VAGY 4SZER SEMMIKÉPPEN SEM! ESETLEG 5SZŐR! De csak végszükségben! Továbbá terjesszük ki elnyomónk ellen a büntetést arra is, hogy nem viselünk cipőt, papucsot, szandált ás egyébb lábbelit sem fürdéshez, sem zuhanyzáshoz, sem alváshoz!!! Kedves renegát barátaim! Ne ijedjünk meg a magát félgottnak képzelő szerkesztőtől! Lehet hogy ma még ellenáll, de holnap talán megtörik! És ha nem holnap, akkor holnapután, vagy 2010.11.05-én, esetleg 2015.02.28-án! Kedves barátaim! Mutassuk meg ennek a burgonyaimádónak, hogy aztat senki sem viheti el szárazon, ha nem bírálja el a levespályázatot! Kitartás és baráccság!
György Úr, akit nem lehet megtörni (csak kakóscsigával, de ezt meg nem árulom el)!

Névtelen írta...

Kedves Jám BOR ka néni, Kondorosiné! Kérlek reagálj alkalomadtán arra a blogfőnöki szemtelenségre, amiben zsírkészletünket fírtattya, mintegy tankoknak felkínált csalamádés zsírrozskenyér fermyályában egy oly földrészen, ahol mi sohasem jártunk, max keltünk! A magam részéről megjegyzem, hogy az állítás NEM IGAZ! Az én zsírkészleteim ugyanis az említett 2 országén kívül fedezi Oroszország, Kambodzsa és Kuala-Lumpúr napi felhasználását is! György, aki egyesek szerint egyszer felfalt egy egész kofferbivaly csordát, de ez NEM IGAZ! Zebracsorda volt.

netuddki írta...

T.György úr!
A kézmosást magam is jó ötletnek tartom. Különös tekintettel, hogy az Ön által eljuttatott nem hivatalos fotó szerint Ön kezet fogott Jámborka Nénivel. Ezért mind a ketten mossanak kezet 1%-os hipokloritos oldatban 2percig, vagy ha előtte a Jámborka Néni által főzött fémreszelékes, olajoshalillatú szappant használták, akkor 5%-os oldatban 10percig.
Egyben javaslom, számolják meg alaposan az ujjaikat, megvan-e mind.

Ui.: A részemre eljuttatott fotókat egyelőre nem tudom közkinccsé tenni, mert azok nem a blog hivatalos e-mail címére érkeztek, így nem tekinthetőek hivatalos fotóknak, csah hivatlannak. A blogon csak a hivatalos e-mail címére érkező fotók kerülnek közzétételre, mert csak ezek tekinthetőknek hivatalos fotóknak. (Ez biztos, mert mi a hivatalban szintén hasonló módon járunk el módfelett elvégre mindezügyben, akkor meg nemde?)

Névtelen írta...

Ez a Data egyébként láz nemzetiségű, nem grúz. (A láz adásról jutott eszembe.)
Suzy

Névtelen írta...

Jámborka néni reagálása a zsírkészletünk összmennyiségére ,egyben életmód tanácsadása!

Amióta megismertem P.Jánost,Siklós egyetlen enyhén molett sziluettű pünkösdirózsa koszorús költőjét,megtanultam hogy jó zsírok is léteznek….Hogy honnan?Az egyik monu,no jó inkább mentális esszéjében kijelenti:…”én vagyok az alfa és az omega…..”
Azóta törekszem jó zsírokkal táplálni „kerek ernőné”testem…Mit jelent, és melyek a jó OMEGA zsírok?(A félreértések elkerülése végett a petróleum nem tartozik ide!)

Az Omega zsírok olyan zsírsavak, melyek kémiai szerkezetében egy vagy két kettős kötés található. Ezek a kettős kötések teszik lehetővé, hogy a zsírsavak egyedülálló módon fejtsék ki hatásukat a testünkben. Az Omega 3 zsírsav kettős kötése a harmadik helyen, míg az Omega 6-é a hatodik helyen található. Habár mind két típusú Omega zsírsav létfontosságú a szervezet számára, kultúránk rengeteg Omega 6-ot fogyaszt, Omega 3-at viszont alig. Ez a felborult egyensúlyi helyzet a krónikus betegségek melegágya.


A szervezetben történő szintézishez az esszenciális zsírsavak két fajtájának, az OMEGA-3 (alfa-linolénsav) és az OMEGA-6 (linolsav)-nak megfelelő aránya szükséges a test számára. Sajnos mindennapi táplálékunk kevés Omega-3 zsírsavat tartalmaz, de ugyanakkor aránytalanul sok benne az Omega-6. Ez azért van, mert kevés Omega-3-at tartalmazó táplálék van a környezetünkben.
Az Omega-3 legfontosabb forrásai a tengeri hal és a lenmag és a kendermag olaj!!!


Én előszeretettel táplálom a testem (jámbor)kendermagolajjal napi 3X egy evőkanál,mely kép bizonyítékát a Blog vezérigazgató emilcímére elküdtem!Sőt gyűjtöm a zsírokat,erről is küldtem képet!

Úgyhogy megkockáztatom a következő kijelentést,maga egy sótlan,láztalan,zsírtalan faragatlan BURGONYA!

netuddki írta...

Kedves Suzy!
Ezek szerint olvastad? Úgy látszik nekem is megártott a hőség, ez eszembe sem jutott tegnap, amikor beírtam.
Tudsz javasolni más valamit, ami a volt Szu. területén élő népcsoportok történelméről szól. (Esetleg cári Oroszország, 1800-as évektől a Noszf-ig.)

netuddki írta...

T. Olvasóink!
Az 5. számú bejegyzésben közöltekkel kapcsolatban tájékoztatjuk a t. burgonyafogyasztókat, hogy blogunk semmiféle ilyen, tudományosnak tűnő módon közölt burkolt reklámnak nem dől be, és a jövőben az ilyen témájú bejegyzéseket könyörtelenül eltávolítja.
Az egyetlen táplálék, melynek fogyasztását a blog ajánlja, a burgonya.
Hogy Jámborka néni mivel táplálja a testét, az az ő magánügye, kérem, ne népszerűsítse itt az általa fogyasztott élelmiszer- és kőolajipari melléktermékeket.

Különben is, mennyire hiteles az a bejegyzés, melynek szerzője állítólagos "jó zsírokkal" táplálja magát, ugyanakkor testét (pl. körmeit, szemének környékét, arcbőrét) különféle kőolajszármazékokkal kenegeti. (Melyek közt némely poliklórozott bifenileket, dioxinokat, furánokat, és egyéb, bizonyítottan karcinogén anyagokat tartalmaz) Ez egy kissé ellentmondásosnak tűnik...

Névtelen írta...

Tisztelt Blogigazító Reklámoknak nem bedőlő Főügyi Alosztány!

Ezek a tudományosnak tűnő módon burkolt reklámok itten hangzottak el,szerintem könyörtelenül törölni kéne !
No comment:

.....belépőjegymegtakarítás praktikus felhasználására akciós dobozos hideg sör kapható az utcában lévő áruházban. Fagyizó is van kb. 5 méterre a helyszíntől, de annak igénybevétele kidobott pénz, a lidliben most 69Ft a jégkrém.....

Jámborka néni,aki szereti a (jámbor)kendert(olajat)!!!

netuddki írta...

T. Jámborka néni!
Az Ön előző bejegyzését az irigység ihlette, mivel az esemény után az én volt menyasszonyomnak vett az ura jégkrémet; de a maga ura nem vett Önnek jégkrémet!
(Amit különben meg tudok érteni...)

Névtelen írta...

Olvastam, de már nagyon régen. Igazából csak azért kezdtem bele, mert Móriczot szeretem, és a Rózsa Sándor miatt. Mást nem nagyon emlékszem, hogy olvastam volna, ami a volt CCCP területén játszódik. Esetleg A Musza Dag 40 napja, azt tudnám ajánlani. Meg a Csendes Don, a Háború és béke, de ezeket gondolom ismered.
De Shakespeare-t tudnék ajánlani, ha érdekel. :-)
További szép napot, most mennem kell, vár a munka.
Suzy

netuddki írta...

Igen, ezeket ösmerem.
De mit keresel Te itt, mint egyetlen normális ember?

Névtelen írta...

Hogy mit keresek én itt, ahol éppen vagyok, azt jobb nem is emlegetni...:-(
Ez mindenesetre nagyon rosszul esett, hogy normálisnak neveztél, vérig vagyok sértve! :-)
Ha normális lennék, akkor írnék ide akár egy betűt is szerinted? Ha ez így megy tovább, kevesebb krumplit eszem a jövőben! :-)
Viszlát, sajnos munka van.
Suzy

netuddki írta...

Elnézést kérek az okozott sérelemért, nem volt szándékos. Bizonyára a nagy meleg okozhatta.
Mindenesetre utasítottam a Vezérigazugatótanácsot, hogy a legközelebbi rk. ülésén bocsásson ki egy esdeklő nyilatkozatot.
Remélem ez elegendő, hogy ne csökkentse a krumplifogyasztását.

Névtelen írta...

Nos, rendben, most az egyszer még megbocsájtok, ha a legközelebbi pályázatot én nyerhetem meg! :-)
Suzy

Névtelen írta...

Suzy kedves!

Sekszpírt ajánlani?!!

Ajánlom magamat,tisztelettel:

Sekszpír Aladár

Krumpliföld írta...

Ma buronyakrém-jégkrémet készítettem.
Hideg.