2010. július 6., kedd

Deja vu

A franciák arra a helyzetre alkalmazzák ezt a kifejezést, amikor valaki úgy érzi, hogy az éppen történő helyzetet már korábban átélte, vagy az adott esemény korábban már megtörtént volna vele. Így jártam én is hétfőn.
A Milleniumi Földalatti Vasút megnyitása (1896. május 2.-a) után néhány nappal a Gizella téri megállóban a következő táblát helyezték ki:
Ő CSÁSZÁRI ÉS APOSTOLI KIRÁLYI FELSÉGE
I. FERENCZ JÓZSEF
EZEN FÖLDALATTI VILLAMOS VASUTAT
1896 ÉVI MÁJUS HÓ 8ÁN
LEGMAGASABB LÁTOGATÁSÁVAL MEGTISZTELTE
ÉS BEJÁRVA A PÁLYÁT
LEGKEGYELMESEBBEN MEGENGEDTE, HOGY A
FERENCZ JÓZSEF
FÖLDALATTI VILLAMOS VASÚT
NEVET VISELJE

S hogy miért a deja vu érzés? Nos azért, mert

ÉN BLOGFŐSZERKESZTŐI SZERÉNYSZEMÉLYISÉGEM
JÁMBORKA NÉNIT OTTHONÁBAN
2010 ÉVI JÚLIUS HÓ 6ÁN
LEGMAGASABB LÁTOGATÁSOMMAL MEGTISZTELTEM
ÉS BEJÁRVA A KONYHÁT , FOLYOSÓT ÉS NAGYSZOBÁT
LEGKEGYELMESEBBEN MEGENGEDTEM, HOGY
KÁVÉVAL, SÜTEMÉNNYEL ÉS VÍZZEL MEGKÍNÁLJON
MAJD MINDEZEKET A LEGKEGYELMESEBB CSÁMCSOGÁS
ÉS SZÜRCSÖLÉS KÖZEPETTE
ELFOGYASZTOTTAM

9 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nem lehetne ezt a fontos eseményt egy kicsit részletezni?
Eddig is gyenge voltam töriből, nem szeretném, ha ilyen fontos dologról lemaradnék. :-)))
mr. X

Névtelen írta...

Én mindenesetre egy szavát sem hiszem Elvtárs Úrnak. Arról ugyan vannak információim, hogy valóban sütizett Jámborka néninél de azt már kétlem, hogy Ferencz József is Ő lett volna az 1800-as években.
Főleg azóta vagyok gyanakvó, amióta hamisított kilépő-terítőt kaptam a valódi helyett.

Üdv György.

netuddki írta...

Hát jó. Nem akartam feltárni a valóságot, de rákényszerítettek. Szóval az úgy volt, hogy Jámborka néni azt mondta a volt menyasszonyomnak, nem ér rá kedden, mert egész nap dolgozik (ez kivételesen fedi a tényállást, mert láttam este 1/2 8-kor esőben biciklizni ernyővel), és ebből kifolyólag hétfőn főzni kell a családtagoknak. Ezért meglátogattam őket, hátha kapok vacsorát. Az fedte a tényállást, hogy főzött, csakhogy nem a keddi ebédet, azt ugyanis sütötte. Főzni viszont szappanyot főzött különféle undort keltő anyagokból. Pl. tett bele az aloe vera nevű növényből almaközépkinyomószerszámmal kivont takonyszerű valamit, romlott tejet, hashajtót. Meg egy tábla lejárt szavatosságú csokoládét. (Régebben az ilyet velem etette meg, bizonyára azért, hogy ne menjek sűrűn hozzájuk, de úgy látszik, ahogy öregszik, úgy lesz egyre smucigabb. Ezt egyébként a volt menyasszonyom is megerősítette, mert mikor elmondtam neki, hogy Jámborka néninek mennyi önállóan kifőzött szappanya van, azt mondta a volt menyasszonyom: "Igazán küldhetett vóna egyet!". Mondjuk ez nem igaz, mert küldhetett volna kettőt is.)
Szóvá is tettem, nem-e undorító-e az így készített termék, de mikor elmondta, hogy ez ajándékba lesz, meg hogy kinek, akkor arra gondoltam, hogy az meg is érdemli!
György úrról mindenesetre meg van a véleményem, mert megígérte, hogy hálálkodni fog, de nem tette. De sebaj, hazug embert könnyű utolérni, ha sánta! Főleg ha szembe jön!!!

Névtelen írta...

2010.júl.07.18h30s Tényleg

A Tényleg riportere sajtótájékoztatón megkérdezte Pepita Oféliát ö.Kondorosi Kerek Ernőné sajtószóvivőjét,hogy valóban meglátogatta-e otthonát Netuddki a Krumplikirály,és valóban így történt-e kronológiai sorrendben az eset:

ÉN BLOGFŐSZERKESZTŐI SZERÉNYSZEMÉLYISÉGEM
JÁMBORKA NÉNIT OTTHONÁBAN
2010 ÉVI JÚLIUS HÓ 6ÁN
LEGMAGASABB LÁTOGATÁSOMMAL MEGTISZTELTEM
ÉS BEJÁRVA A KONYHÁT , FOLYOSÓT ÉS NAGYSZOBÁT
LEGKEGYELMESEBBEN MEGENGEDTEM, HOGY
KÁVÉVAL, SÜTEMÉNNYEL ÉS VÍZZEL MEGKÍNÁLJON
MAJD MINDEZEKET A LEGKEGYELMESEBB CSÁMCSOGÁS
ÉS SZÜRCSÖLÉS KÖZEPETTE
ELFOGYASZTOTTAM

Pepita Ofélia kitérően nyilatkozott:”A hívatlan sőt kéretlen látogatás tényét sem megerősíteni sem megcáfolni nem áll módomban.Jámborka néni nem óhajt vallomást tenni ez ügyben,csak az ügyvédje és a VÉGREHAJTÓJA jelenlétében melynél a napokban villámlátogatást tesz (meg)boldog(ult) urával és neveletlen gyermekével!”:)))))

Névtelen írta...

Nos és mint György Úr valóban ígéretet tettem arra, hogy amennyiben megkapom hőn áhított kilépő-terítőmet, akkor hálát fogok zengeni. Igen ám, de Pártvezír Úr elfelejtette, hogy nem az eredeti, a blogon megjelent anyagopt adta át, hanem egy made in China utánzatot. Azt elismerem, hogy ha az odő nyirkos sántítok a kopott forgóim miatt, és hogy előfordul hogy szembe megyek másokkal az uccán, de aztat kikérem magamnak, hogy (most mennem kell, majd eset befejezem)

Névtelen írta...

(a délutáni abbamaradt folytatása): hazudozó ember volnék! Jó jó, néha állítok valótlant, olyat ami nem fedi a valóságot, sőt, arcul csapva azt röhög rajta, de ez még nem jelenti azt hogy hazug lennék! Elismerem, hogy többször tanuskodom hamisan, ha egy napomat nézzük, akkor 5% igaz, 90% hazugság és 5%-ban nem szólalok meg. Ám ezek a tények még nem támasztják alá hogy sokat beszélnék valótlant. És ott van, amikor alszom. Akkor sem beszélek hazugságokat!! Rendben van, hogy az álmaimban becsapom azok szereplőit és kárörvendek rajtuk, de még ezek fényében sem lehet rám billogtatni, hogy én egy sánta, hazug, ugatóállat lennék, emi egyébbként a ló mellett az ember legjobb barátja! Ennek okán is kérném a Pártszocialista Elnök Urat, hogy ezeket e kedves, sánta nyégylábuakat ne keverje bele az én, ön szerint hazug életembe. Magamról még annyit, hogy bár egy napra lebontva e világon nincs még egy olyan ember mint én, aki folyamatában vezeti félre embertársait, gonosz, hátsó szándéktól indíttatva, ezek ellenére mégiscsak sértőnek veszem, hogy Ön engem egy kedves kis fogyatékos (sánta) kutyikutyikutyikához tesz hasonlatossá, csak azért mert állandóan hazudok!!! Én úgy érzem, hogy ezek fényében nem lehet rám aztat mondani, hogy becsapós lennék, ki a valóságot meg sem említi! Amúgy szerintem Ön szép és okos. Szép napot!
György

netuddki írta...

T. György Úr!
Vezérigazugatótanácsunk Problémás Emberek Bejegyzéseinek Vizsgálati Főosztálya a mai Rk. ülésén, egyben Magyarországnak a Világbankba történő felvétele napján (szerencsétlen Világbank...) az alábbi 2/2010 számú rk. közleményt bocsájtja ki:
1. Vizsgálatunk megállapította, hogy blogfőszerkesztő úr szerényszemélyisége egyetlen bejegyzésében sem hasonlította Önt bármiféle ebhez is (vagy sem).
2. Az előző pontban tett megállapításunk remélhetőleg a Magyar Ebtenyésztők Országos Egesületét, valamint Szövetségét is megnyugtatja, és nem tervez jogi lépéseket blogunk irányában kutyasértegetés miatt.
3. Blogfőszerkesztő úr valóban szép és okos, amint azt az Ön legutóbbi bejegyzésének utolsó kijelentő mondata, valamint a Blogfőszerkesztő úrról történő pozitív kijelentések helyes alkalmazásának irányelveiről szóló 1/2010 számú útmutató 8/a pontja is megemlíti.

Burgonyafogyasztói üdvözlettel: Vezérigazugatótanácsunk Problémás Emberek Bejegyzéseinek Vizsgálati Főosztálya

netuddki írta...

1/2010 számú kiegészítés a Vezérigazugatótanács Problémás Emberek Bejegyzéseinek Vizsgálati Főosztályának 2/2010 számú rk. közleményéhez:

4. György az utóbbi bejegyzésében a tényeket teljes mértékben eltorzítva állítja, hogy utóbbi bejegyzése az azt megelőző délutáni abbamaradt bejegyzésének folytatása, hiszen azt a megjegyzését délelőtt tette!!!
(És még Ő jön itt nekünk a kutyákkal, felháborító!)

Burgonyafogyasztói üdvözlettel: Vezérigazugatótanácsunk Problémás Emberek Bejegyzéseinek Vizsgálati Főosztálya

Névtelen írta...

…..10Telt György Úr!!!

Figyelmébe ajánlanék néhány blogbejegyzés részletet,amely egy másik művészeti blog bejegyzéseiben szerepelt képekre való reagálásként.Ezt azért tartom fontosnak,mert láthatja,hogy a kutyák mindig is nagy becsben voltak tartva és csak pozitív értelemben volt róluk szó…Így ön is megnyugszik,hogy nem sintérekkel van dolga:

…….áspedig megfigyelhető, hogy kutya a filmekben mindig csak pozitív szereplőként fordul elő. (Lásd:A négy páncélos és a kutya, Rex felügyelő c. filmek, valamint Eric Knight: Lassie hazatér, Szamos Rudolf: Kántor nyomoz, Jack London: A vadon szava, Fekete István: Bogáncs c. könyvét; továbbá ez utóbbi három könyv nyomán készített televíziós filmeket.)….Netuddki


………Hiányoltam a felsorolásból a ’Bengó kutya esete a sárga Wartburggal and M(z)olival,avagy jobb egy élő eb ma,mint holnap egy alvó!…’,című kalandregényt.Ez bizonyára a hozzászóló végtelen szerénysége miatt maradhatott ki.Sajnálnám,ha ezt a történet nem maradna fenn a boldog utókornak…….Jámborka néni

Egy jóakaró