2011. szeptember 21., szerda

Hétvégére újabb hidegfront és játék várható

A cím első felében foglaltakat a meteorológusok ígérik, tehát azzal nem érdemes foglalkozni, a második felét viszont én, így az már teljesen biztos.

Örömmel tájékoztatom a tisztelt blogolvasókat – azokkal együtt, akik csak a képeket nézegetik, vagy a zenéket hallgatják -, hogy a hétvégén újabb játék kerül meghirdetésre.

A kiváló sorsolásnak köszönhetően ugyanis nyertem a Moncsi által útnak indított vándorajándék második állomásán Edinánál. E játék lényegéről olvashattok ehun e, ami most a lényeg: két ajándék érkezik hamarosan hozzám, melyekből csak egyet tarthatok meg, a másik mellé nekem is készítenem kell valamit.

Hogy mit készítek, azt már nagyjából kitaláltam: egy logikai játék lesz az.

Azt viszont, hogy mit tartok meg a két ajándék közül, nem tudtam eldönteni, a fotók alapján mindkettő tetszik. Az ötletet Kati bejegyzése adta: Mivel az egyiket tovább kell majd küldenem, arra gondoltam, döntsék el a játékban résztvevők, melyiket küldjem tovább. Hagyjatok itt egy bejegyzést, melyiket szeretnétek, hogy majd továbbmenjen a logikai játékkal. Amelyiket többen választjátok, mire megjönnek az ajándékok, az megy tovább, és a másik marad az enyém. Szóval mit szeretnétek, mit küldjek majd tovább:

A Moncsi által készített neszesszert, vagy...

...az Edina által készített tortaszelet formájú narancsos-fahéjas kecsketejes szappant?
A játékot valószínűleg hétvégén tudom meghirdetni, addig figyeljétek a blogot., és válasszatok

15 megjegyzés:

Krumpliföld írta...

Én a szappant kérem először, utána a neszesszert, majd a logikai játékot :) Nem azért, mert nem tudok olvasni, hanem mert MINDENt akarok :O

Kati írta...

Köszi, hogy benéztél hozzám, természetesen én a szappant szeretném:)

Névtelen írta...

Szerintem a neszi!

Pepita Ofélia

Újra itt! írta...

Szia! Nekem mind a kettő tetszik de sajnos választanom kell igy szappan. És persze nagyon jó az oldalad. Gratulálok!
Szeretném megmutatni az én oldalamat:
http://dbrigimunkai.blogspot.com/ fogad sok szeretettel. További jó munkát.

Maminti, a kicsi zöld tündér írta...

Szia, én tudom, miért ajánlgatják neked annyira a szappant továbbküldésre! :)
Meg azt is tudom, hogy rafinált vagy, ezért most jól összezavartam magam, de azért megpróbálok kibogozódni.
Nekem iszonyú érzékeny a bőröm, ez afféle családi hozomány és a kecsketejes szappan szuper jó volt!! Szóval, szerintem azt tartsd meg, mert a neszi elég lányos, én meg tudom, hogy te fiú vagy, ellenben a kecsketejes szappantól tiszta és finom puha lesz a bőröd és illatos is, a krumpli virágai biztos alaposan meg fognak szemlélni és még talán kicsit közelebb is húzódnak a házhoz. Ami lássuk be, milyen hasznos dolog...

Palkó írta...

Ha nem tudsz dönteni, küldd tovább mindkettőt, a neszibe tedd bele a logikai játékot, akkor továbbra is kettő megy... Majd jövök jelentkezni a játékra is, hátha most szerencsém lesz :)

Névtelen írta...

Szerintem nem is tudom, és nem is értem, mi történt veled, mert eddig mindig arra hivatkoztál, hogy a blog nem kívánságműsor!

EverYbodY írta...

A blog nem is az, csak a cuccok. A myertes meg olyan érdekesen van "kiszámítva" mindig, hogy én sem tehetném jobban. Emlékszel a matekfeladatra, hogy hány éves a kapitány? Naaa, így... :)
De nem azért olvassuk, meg a képek tényleg jók :)

netuddki írta...

Krumpliföld, Tőled ezt vártam, mindenesetre az Osijeckos üveget még vissza fogod kapni, nem engedtem a volt menyasszonyomnak, hogy kidobja...

Kati: Majd még benézek máskor is.

Brigitta: Rendben, de figyelmeztetlek, fennáll a veszélye, hogy kommentelni fogok (ami általában a tetszésem jele)

Maminti: az íróasztalomon most is virágzik egy krumpli, majd lesz róla írás.

Palkó: megfontolom...

Névtelen: a bejegyzés időpontjából gyanítom, lemaradt a végéről egy "y" (is)

Evribodri: A kapitányos feladat teljesen logikus, már ha erre gondolsz:
A kapitány kiszámíttatta saját maga és kisfia életkorának, valamint hajója hosszának a szorzatát. Az eredmény 26 159 lett. Hány éves a kapitány? (A hajóhosszt méterekben mérték, és a mérőszám egész szám!)
Az eredmény három prímszám szorzata: 7x37x101.
Nyilván a gyerek nem lehet 101éves, hiszen az apja idősebb kell, hogy legyen. 37 sem lehet, mert akkor az apja 101 lenne (a korhatár miatt nem lehetne kapitány, a 7 méter meg rövid hajónak.) Tehát a gyermek a 7 éves, a kapitány pedig a 37.
Egyszerű hatodik osztályos matematika + kevés logika.

EverYbodY írta...

Neeeem :)
40 m2 selyemsál anyagból 50 zsebkendő készült. Darabja 12,50. Hány éves a kapitány?
Erre :)

Osijecko anyósa írta...

Mi köze Krumpliföldnek az én vejemhez, akit Maga üvegben tartott? He?

Újra itt! írta...

Szia! Szerintem igen. Majd hétvégén lesz időm kikísérletezem.

netuddki írta...

Remek! Ezzel újabb fontos területet hódítunk meg a burgonyakutatás számára.

inga írta...

a logikai játék jól hangzik, kíváncsian várom
én azt választanám, így mindegy melyik érkezőt küldöd tovább :D

EverYbodY írta...

Na és ez egy igazi logikai, vagy a Maga csavaros logikája?