2011. december 22., csütörtök

Jólét - Ezt dúdold a héten

Mint köztudott, e blog bizonyos szempontból egy feleséggyilkosra hasonlít, más szóval párját ritkítja. Az erős antiszociális jelleget erősíti, hogy a tavalyi évben sikerült elérni a kimagasló ünnepijókívánság- és karácsonyiközhelymentes blog címet. E kimagasló eredményt az idei évben szeretnénk megismételni, ezért továbbra is arra kérek minden kedves (vagy kedvetlen) burgonyafogyasztót, amennyiben efféle bejegyzésre érezne késztetést, inkább valami egyéb közhelyet írjon be helyette.
Mindez csak arról jutott eszembe, hogy a minap betévedtem a Kádár Jánosról elnevezett építménybe, és azt tapasztaltam, hogy az emberek már igencsak harácsonyi lázban égnek. Az előző mondatban nem történt semmiféle elírás, egy rádióműsorban hallottam a harácsolás szóból származtatott harácsony kifejezést. Mert harácsolni ilyenkor ha nem is jó, de sokan úgy gondolják, hogy muszáj, kell a sok cucc a szeretetteknek, meg az igazán egyáltalán nem szeretettek, de akkor meg mit szólnak kategóriába tartozóknak. A rádióban azt mondta egy statisztikus néni, hogy ebben az időszakban az emberek 874 milliárd forinttal többet költenek. (Ezen a pénzen a Föld összes lakosának lehetne venni egy kiló jó minőségű krumplit és hozzá egy kevésbbé jó minőségű sört. Ráadásul ennyi krumpli megtermelése egy rakás munkahelyet teremtene, na mindegy...)
Ami a lényeg, a fenti építményben bóklászva jutott eszembe egy régi dal, amit ajánlok dúdolni, mert rájöttem, hogy ebben az országban óriási jólét van, ha ennyit vásárolnak...



A zenemű az egykori Rolls frakció dala, ami lemezen is megjelent kb. 30 évvel ezelőtt. Ez egy koncertfelvétel, a lemezen a cenzúrázott változat szerepelt. Áldozatul esett az "Jó tanuló hazudik az órán" után szereplő "Az apja se mafla"kifejezés - akkoriban még adtak a látszatra. A lemezen nem a  bólogató tanári kar gyűjt zoknira, hanem bólogató rockzenekar. Az "Iskolánktól jelvényt kaptam emlékbe" után lemaradt, hogy "Mást semmit"
Munkás lányok helyett és a lányok táncolnak kán-kánt a Moulin Rouge-ban, a munkás fiúk helyett pedig és a fiúk száguldoznak az autókon.
Ez a jólét.
"...nevetve adj rá még több hangerőt!"

11 megjegyzés:

Krumpliföld írta...

Miután Ön igen-igen-nagyon szerencsés és Voltmenyasszonya a párját nem ritkítja, így szép hosszú, boldog élete van:
Uzsonnára Jámborka káposztásbabját ettem. Naaagyon finom volt, gondolom azért, mert a krumplisdoboz a lábam mellett állt, közben.
Mivel a bogáncs nem számít harácsonyi cuccnak, nem mellőzendő a fogyasztása. Gondolom.

Pöndike írta...

Tavaly ilyenkor még nem vettem annyira komolyan a személyes burgonyafogyasztásomat, mint mostanában, ezért nem is igen hagytam megjegyzéseket a blogban. Így hát most van mit pótolni. Nagyon örülök, hogy van olyan blog, ami mentes az ünnepi jó kívánságoktól és karácsonyi közhelyektől! Úgyhogy én is sokkal szívesebben kívánok jóízű burgonyafogyasztást mindenkinek!!!
És a bogáncsevés tényleg nem minősül harácsolásnak :)

Krumpliföld írta...

Tegnap előtt találkoztam Moorgitunkkal (búkott szakácsnő). Teljesen el volt fáradva, és az időjárásra hivatkozva fizikai bajai voltak. Közöltem, hogy hiányzik blogbejegyzéseinek kedves sorai. Ígérte; pótolni fogja :)

Hukkk írta...

A hideg pálinka is rákkeltő hatású!!!!!
Több éves kutatómunkát követően egy kísérlettel bizonyítottuk, miszerint egy pohár hideg pálinkát egy alvó rákra öntöttünk, az egyből felébredt!

Krumpliföld írta...

Még 65 perc és Pöndike hoz nekem Sir Netuddki Tökéletes választása: Voltmenyasszonya legfinomabb sütijeiből :)
Számolom a másodperceket, ott állok az ajtóban és rögtön nyitom a számat :)
Jaaa, a csomagolással vigyáznom kell. A papír mégcsak - nincs vakbelem - de ha tányéron lesz, akkor veszélyes :)

Krumpliföld írta...

Kire ütött Pöndike?
(Hm. Van ötletem.)

Hozott nekem rengeteg finom sütit. Séta közben kaján mosoly az arcán, a földre mutat; - ahol igen-igen elítélhető módon eldobott újrahasznosítható hulladék műanyagtálca hevert - erről jut eszembe, hogy így talált tálcán van a sütemény és nem kell visszaadni.

Elmondhatom, hogy nem tántorított el :)

Pöndike írta...

Nem esik messze a Pöndi a fájától :)

Osijecko anyósa írta...

Viszont olyan szép Pöndike, hogy az még Pöndike országban is ritkaság :-)

Krumpliföld írta...

Aláírom :)

Pöndike írta...

Köszönöm Osijecko anyósa!
Köszönöm Krumpliföld!

Krumpliföld írta...

Noooo, mi ez a csönd?