2010. június 15., kedd

Erópa Kuturális Fővárosa

Szóval az úgy volt, hogy elhatároztam, hogy a volt menyasszonyommal Erópa Kuturális Fővárosában fogunk kuturálódni és erről az eseményről fotóriportot fogok készíteni, így törzsolvasónknak, Györgynek is a kedvében tudok járni, mert így nem kell annyit olvasnia.
Mivel ritkán fordul elő, hogy a volt menyasszonyommal kettesben tudunk kikapcsolódni, így jó előre megterveztem az eseményt. A költséghatékony (vagyis csúnyább szóval: ingyenes) kikapcsolódási formák híve vagyok, így igyekeztem olyan programokat találni, ami egyrészt megfelel e szempontnak, másrészt fedésben áll kényes zenei ízlésemmel.

Az idén már volt szerencsénk részt venni egy ilyen költséghatékony programon a Dominikánus Házban . Ráadásul a program előtt a Színház tér környékén sétálgatva találtunk egy rácsos ajtót, és mögötte egy olyan lépcsőt, ami nem vezet sehova, viszont 40cm magasságban áll rajta a szemét. (Sajnos 3 évet dolgoztam városüzemeltetés területén, nem tudom nem észrevenni, ha ilyet látok) Ezúton teszem közkinccsé a róla készített fotókat.


(Csak zárójelben teszem hozzá, hogy ennek a városnak egy további nevezetessége az a bevásárlóközpont, melyet Kádár Jánosról neveztek el, íme a bizonyíték az alábbi fotón)


Voltunk a "sivatagban" is, én magamban csak így neveztem el az átalakított Széchenyi-teret. Térkő, térkő, térkő... Nekem a régi jobban tetszett. Szerintem jobban jártak volna, ha a felét beültetik krumplival. A látvány nem csak engem ihletett meg. Természetesen van, ami tetszik benne - pl. a vízköpők, amit a nagy melegben nagyon élveztek a közötte futkározó gyerekek. (Bár gondolom nem friss víz jön belőle, hanem visszaforgatott víz kerül felhasználásra, ami nem túl jó a szemnek...). Viszont a tér kiváló színhelye lehetne egy burgonyagurító világbajnokságnak...

Ezután átsétáltunk a sétatérre, ahol a  Kanizsa csillagai együttes koncertjét néztük - hallgattuk meg. Őket idén januárban már láttuk a Dominikánus Házban, a hivatkozott oldalon lévő fotó akkor készült, sőt akkor nyilatkoztam a rádiónak is. (Ez biztosan nem érdekel senkit, így nem részletezem)

Este 8-ra irány a Kultúrkert, ahol remek mojito-t "főznek", szerintem csak az ellenség félrevezetése céljából tálalják söröspohárban.
 

Rutkai Bori zenekara, a Kovácsné Gyapjas Betonka Projekt lépett fel. Bori elmondása szerint az elhangzó műveket Kovácsné Gyapjas Betonka írta néhai férje, Kovács Loszándzselesz emlékére.  Rutkai Borit először két évvel ezelőtt a Vacka rádióban hallottam énekelni. Ha valaki számára ismeretlen ez a műsor, máris elárulta magáról, hogy velem ellentétben nem hallgatja a Kossuth rádióban az esti mesét. Mind zeneileg, mind szövegileg elég elvont ahhoz, hogy elnyerje tetszésemet.
Ha valaki nem ismerné, némi ízelítőt ad az alábbi 4 vidám kis dalocska:

Bácsi a biciklin:


Világbéke:



Végül egy dal "Kovács Ferinek, III.kerület, Vihar utca 36. szám alá" a Vihar c. dal



No és még egy: Boglárka



A nap során rájöttem arra, hogy az EKF-rendezvények csökkentik a lúdtalpas nők számát Magyarországon. Bizonyíték erre a koncerteken készített két fotó: az elsőn az látható, hogy a közönség némely tagja mezítláb van, a másik fotón pedig maga Bori van cipő nélkül.

10 megjegyzés:

4+1 írta...

Az ott mojito?? Ezzel akartad elcsavarni volt menyasszonyod fejét, gondolom... költséghatékony volt? Hihihi
A Széchenyi-téri krumpligurító versenyről a petanque jutott eszembe, de mit nekünk petanque, mikor itt egy úajj hungarikum!!!
Nekem tetszik az új tér, kéretik nem fújjogni - a régin mindig orra estek a gyerekek... De komolyan: használják az emberek, így betölti a szerepét. Majd egyszer lesz zöldebb is, türelem...
Köszönjük a kulturális élményt. A dalok meghallgatásával még adós vagyok, egyelőre zümmögés van a héttérben (vuvuzela)
KM

4+1 írta...

Bocsánat: "új hungarikum". És "héttér" helyett "háttér". Jártam ám nyelvtanórára, bizony! :))

netuddki írta...

Az új tér valóban betölti a szerepét, nekem csak az a bajom vele (lehet, hogy túl sok Rejtő Jenőt olvastam, ez okozhatja...), hogy nincs benne fantázia. Mivel már a XXI. században élünk, feltételezem, megvan az a műszaki megoldás, amivel meg lehetett volna őrizni a régi tér arculatát, ahhoz igazítva a környezetet. Úgy látom, a mai városépítészetnek (nem csak Pécsen) az a koncepciója, hogy mindent le kell rakni térkővel.
Persze a Széchenyi térnél tudok még elrettentőbb példákat is sorolni, de nem teszem, mert még rámfogják, hogy a blog olvasói - és mindazok, akik csak a képeket nézegetik - miattam nem vesznek részt EKF-rendezvényen.
Lehet, hogy a közeljövőben indítok egy szavazást az egyik nemrég átadott közterülettel kapcsolatban, ahol az lesz a kérdés, hogy a kihelyezett ülőalkalmatosságok deszkáit MÁR ellopták, vagy MÉG rajtam kívül nem tűnt fel senkinek, hogy elfelejtették felszerelni? (Király utca Búza tér felőli vége)

Névtelen írta...

Kedves Tanácsköztársaság elvtárs. Nekem hiányzik a Szécsénnyi térről a zöld. Nekem túl szürke. Kérem, ha lehet tegyenek oda fákat, fűket, bokrokat és virágokat! Lehet? Kérem T.Tanácsköztársaság Netuddki Urat, hogy intézkedni szíveskeggyen! Előre is köszönöm. A másik térről pedig annyit, hogy valszínüleg maga lopta el a még fel nem rakott padfákat, hogy ide beírhasson ilyen dolgokat! Ugye?

György

Névtelen írta...

Én pedig észleltem,hogy a mojito alól hiányzik az abrosz.Vajon véletlen,vagy készakarva,hogy ajándék céljából fürdőszoba kilépőnek ajándékként átadassék?

Dzsem Borbála

Névtelen írta...

Na ehez a témához én csak annyit mondok, hogy ilyen molyirtót még nem ittam de énszerintem a rumot kár elrontani a szódával. A zene témához meg hogy ezek a számok nyugtassák az embert.
Osijecko

Névtelen írta...

Hol lehet megtekinteni a burgonyaleves pályázatokat?

györgy

Névtelen írta...

Homokbödögén, a Budai Nagy Antal utca huszonhat szám alatt. :-)

netuddki írta...

T. György!
A tárgyi tér témájában Vezérigazugatótanácsunk felajánlja, hogy amennyiben Ön elvégzi a tér zöldre festését, biztosítjuk a zöld festéket.

T. Borbála!
A mojito alól valóban hiányzik az abrosz.Nem véletlen, az abroszt ki sem rakták, így akadályozták meg, hogy rámenjen a rovarirtószer. Azt ugyanis kifelejtettem a beszámolóból, hogy miközben kuturálódtunk, egy alacsonyan szálló repülőgép légi szúnyogirtást végzett éppen felettünk. Ráadásul hatékonyan, ezt bizonyítja az asztalunkra pottyant döglött szúnyog és haldokló molylepke. Úgyhogy nemcsak kullancs ellen vagyok beoltva, hanem szúnyog ellen is le vagyok permetezve.
Az ajándék 2 az 1-ben moltifunkcionális szövetterméket (fürdőszoba kilépő + terítőt)György részére átadtam, de Ő hálátlan módon megegyezésünkkel ellentétben még csak arra sem méltatott, hogy egy 800 szavas rövid dicshimnuszt írjon rólam! Még szerencse, hogy az előző hozzászólónk részletes útbaigazítással látta el.

T. Osijecko úr!
Egyre inkább be kell látnom, hogy Ön az, akire minden témában számíthatok, bármi is legyen az a téma! Örülök, hogy az Ön megnyugtatására szolgáltak a közzétett zeneművek. Más még csak nem is nyilatkozott e témában, látszik, hogy Ön itt az egyetlen zenéhez értő személy. Ön annyira rendes ember, hogy amennyiben az Ön falujának csapata indul a mi falunkban holnap megrendezésre kerülő futballkupán, úgy én Önöknek fogok drukkolni.

Névtelen írta...

Engem érdekelne a rádijóriport!