2012. február 22., szerda

Melegen fújnak a szelek

Annyi mű született már a szélről, hogy se szeri, se száma. Hidegen fújnak a szelek - énekli a Muzsikás együttes az alábbi zeneműben, melyet javallok dúdolgatni az elkövetkezendő hetekben.

Persze van olyan is, amikor melegen fújnak a szelek, ez a bejegyzés is azoknak a személyeknek adózik tisztelettel, kik ez utóbbi jelenség kutatása tárgyában értek el igen kimagasló eredményeket. Sokáig azt hittem, nincs olyan kutatási terület, mely vetekedne az én burgonyakutatási tevékenységem alaposságával. De a minap olvastam egy cikket, mely kissé elbizonytalanított ezt az érzésemet illetően, és melyet ajánlok a tisztelt burgonyafogyasztók figyelmébe. A cikk olvasható ebben a hiánypótló írásban, amihez csak gratulálni tudok a szerzőnek a gondos kutatómunkájáért.

Természetesen most is van néhány észrevételem az írással kapcsolatban, melyeket örömmel teszek közkinccsé:
"Az ideges, gyorsan evő ember szellentésében sok oxigén marad, mivel a szervezetének nem marad ideje az oxigén felszívására sem." - Máris megdőlt az elmélet a gyorsan elfogyasztott étel egészségtelen voltát illetően, hiszen ezek szerint oxigént tudunk ilyen módon kibocsátani, tisztítva környezetünk levegőjét.
"A szellentésbe egyébként nem halhat bele senki, sem az, aki kiereszti a gázt, sem az, aki megérzi – ezt is megkérdezték ugyanis a heptune.com-on, és orvos adott rá nemleges választ." -  Megnyugtató tudni... Tényleg volt olyan ember, aki megkérdezte, hogy bele lehet- e halni??? Nem mondom, okos emberek élnek ebben az Angliában, már nem ez az első eset, amikor bizonyítják!
"Egy átlagos ember körülbelül 14 szellentéssel napi fél liter bélgázt ereszt ki – a nők ugyanannyit, mint a férfiak. Ha érdekli, mitől, mennyit és milyen szagút szellent, vezethet róla naplót." - Ez nagyon jó ötlet, mert így minden nap lesz legalább fél oldal a naplónkban,(vagy blogunkban), akkor is, ha nem történt velünk egész nap semmi érdekes.
 "A terhes nők nem tehetnek róla, de többet szellentenek, mint korábban…….Ez a magzatra nem káros, a gyerek apjának pedig nincs más választása, meg kell értenie, hogy 9 hónapig ez lesz, és kész" - Ez ellentmond az előzőeknek, hogy a nők ugyanannyit szellentenek, mint a férfiak, mert megfigyeléseim szerint a nők gyakrabban terhesek, innentől kezdve egyszerű matematika az egész. Persze itt is az apa a szenvedő áldozat, mint általában.
"Nem természetellenes dolog a szellentés, fogadjuk el, hogy néha bizony kell. Különösen akkor, ha gyorsan eszünk, és sok levegőt nyelünk étkezés (és rágózás) közben. A jelenségnek neve is van, ez az aerophagia. A benyelt levegőnek bizony valahol távoznia kell, vagy böfögés, vagy szellentés formájában" - Azt mindenesetre (biztos, ami biztos!) megfogadtam, hogy sosem ülök rágózó terhes nő mellé a buszon!
"Ha gyulladt a belünk, próbálkozhatunk otthoni nyugtató módszerekkel is, persze csak miután a szakorvosi vizsgálatokon túlvagyunk: sokat segít a B-vitamin, ..." - Természetesen a krumpliban bőven van B-vitamin, tehát bélgyulladás esetén is jól tesszük, ha esszük.
"Hatékony görcsoldó, szélhajtó…a kakukkfű" - Azt is termelek, most már legalább tudom, miért hasznos!

Szelekkel kapcsolatos további művek, a teljesség igénye nélkül: A Forró szél című jugoszláv filmsorozat, Jancsó Miklós Fényes szelek című filmje, vagy a Kényes szelek című Beatrice számot.
A burgonyából (is) eredő gázok hasznosításáról egyébiránt volt már értekezésem.

5 megjegyzés:

Krumpliföld írta...

Nem igaz.
Már félek, mi lesz a következő téma.

Megjegyzem, a tehenek és egyéb emberi fogyasztásra tartott húsállatok gázai okai az üvegházhatásnak. Rontják a Föld légkörét és okai az ózonlyuknak.

Igaz: a krumpli - sóban-vízben - és a tea, valamint a háztartási keksz a valódi diétás táplálék :)

Elvirácska írta...

Elfújta a szél - film
Tavaszi szél vizet áraszt
Szelek: http://mek.niif.hu/03400/03410/html/8074.html
Időjárás előrejelzés:
Szél

Szél az a szinte vízszintes légmozgás, amely a légkört alkotja, a helyi nyomáskülönbségekből adódik, és egyik alapvető eleme az időjárásnak. A szél állandóan fúj, az irányát, azaz égtáj adja, ahonnan éppen fúj. Magyarország területére elsősorban az északi és nyugati szélirány jellemző. A szél sebességének mérése (ami a légmozgás gyorsaságát jelenti) a meteorológiában méter per szekundumban történik, míg hétköznapi nyelven km/órában határozzák meg. Végeznek még méréseket a Beaufort-skálán is, azonban az így kapott eredményt megfigyelések, és nem pontos mérések eredményeként kapják.
A szél kialakulása

A légköri áramlások kialakulását részben a terepfajták különböző szintű melegedése, részben pedig a föld forgása következtében létrejövő Coriolis-erő okozza.

Három szélrendszer alakult ki a föld forgása következtében, melyek egymáshoz kapcsolódnak.
Nyugati szelek

Nagy íveket írnak le a mozgásuk közben, és ezekből alakulhatnak ki a ciklonok, anticiklonok. A Coriolis-erő hatására elsodródnak a születési helyüktől, a ciklonok az Északi és Déli sarkkörök, míg az anticiklonok a Bak és Ráktérítők irányába, így létrehozva az alacsony sarkköri, illetve a magas térítőköri légnyomást.
Keleties sarki szelek

A keleties sarki szelek igen változékonyak, és egy-egy anticiklont alkotnak. Energiáját a sarkok magas, illetve az egyenlítő alacsony légnyomásából kapja, és a sarkok beesési szöge okozza.

Passzátszelek

A levegő legjobban az egyenlítőn melegszik fel, és a térítőknél süllyed vissza a felszínre. Ezáltal az egyenlítő környékén a gyakori csapadék, míg a térítők környékén a száraz időjárás a jellemző. A bolygó forgásának hatására a levegő a térítők irányából az egyenlítő irányába halad, ezzel létrehozva a déli féltekén a délkeleti, az északi féltekén az északkeleti Passzát-szelet. Az ÉK-i és a DK-i passzátszelek szabályosan, kiszámíthatóan viselkednek, azonban ha találkoznak viharok, hurrikánok jöhetnek létre. A passzátszeleket a köznyelvben gyakran keleties szélnek, míg az angolok kereskedelmi szélnek is nevezik.
Legismertebb szélfajták

Ciklon: Hatalmas erővel rendelkező légörvény. Az Ázsiai tengereken tájfunnak, míg az Atlanti-óceán északi medencéjében hurrikánnak nevezik.

Orkán: A szél sebessége 100 km/h fölött van. Magyarországon, 2010. júliusban Szabolcs és Borsod megyében pusztított orkán erejű szél.

Hurrikán: A trópusi ciklont nevezik így a Karib- tenger térségében. Az egyik legnagyobb 2005 augusztusában, a Katrina hurrikán volt, amely a Karib szigetvilágtól kezdődött, és végig pusztított az Egyesült Államok déli partvidékén.

Tájfun: Trópusi ciklon, a Csendes-óceán térségében.

Tornádó: Nagy erejű forgószél, Észak-Amerikában a kontinens belső felén tombol.

Monszun: Nagy mennyiségű esőt hozó nyári szél mely, Indiában és Délkelet-Ázsiában pusztít. (pl. 2010-ben Pakisztánban)

A szél erőssége alapján egyéb elnevezések, melyek az időjárás jelentések kapcsán hazánkban is gyakorta elhangzanak. Szélcsend, könnyű szellő, gyenge, – mérsékelt,- élénk, – erős, – viharos szél, vihar.

Tiffanylda írta...

Pocsékul érzem magam, de ezt köszönöm, valamelyest javult az állapotom!:)

Névtelen írta...

Ez tényleg elég részletes elemzés volt, köszönjük szépen! :-))
Suzy

Pöndike írta...

Rágókat kiköpni!!!