2010. augusztus 13., péntek

Lezárult a pályázat

Lezárult a Blogunk Vezérigazugatótanácsának Pályázati Főosztályának Közétkeztetési Részlege által kiírt pályázatot, melynek kiírásáról olvashattatok ehun e.

Öt pályamű érkezett, ebből egyet ki kellett zárnunk, mert egyáltalán nem szerepelt rajta krumpli. Ez a mű egy szobanövények előtt álldogáló ismeretlen férfit ábrázolt. Vezérigazgatótanácsunk többször is megkereste e-mailben a beküldőt, jelezvén, hogy vélhetően rossz fotót csatolt pályázatához, de választ sajnos nem kaptunk pályázatunkra, így e pályamű kizárása mellett döntöttünk.

Mint azt előre sejtettük, nem minden olvasónknak sikerült teljesen megértenie a pályázati kiírásban foglaltakat. Mindezek ellenére Vezérigazgatótanácsunk elfogadta a György által beküldött hamiskrumplilevest és a Jámborka néni által beküldött rakott krumplit. Ezeket a pályaműveket a Vezérigazugatótanács Határrendészeti Alosztálya a mai napon, 2010. augusztus 13.-án, - Fidel Castro születése alkalmából, a Hazafias Népfront megalakulásának alkalmából, a berlini fal megépítésének alkalmából, valamint a budapesti asztalossztrájk alkalmából - tartott rk. ülésén mint határeseteket elfogadta.

Ugyancsak elfogadta a Vezérigazugatótanács Kívánságműsor- és Népünnepélyelutasítási Főosztálya a Virág által a határidő lejárta után majdnem két hónappal beküldött két pályázatot, mert ez a kettő legalább krumplileves. Egyben a Vezérigazugatótanács Önkényuralmi Főosztályának Pártatlansági Alosztálya úgy döntött, hogy a szavazatok számlálásakor és értékelésekor e pályaművek szavazataihoz hozzá kell adni harmincat, nehogy az olvasók azt higgyék, hogy e blog népünnepély, vagy kívánságműsor.

Továbbá a tárgyilagos értékelés érdekében - mivel egyeseknek az a kényszerképzete, hogy én lennék Osijecko és Suzy nevű törzsolvasónk - Osijecko és Suzy szavazata duplán számít. Ezúton kérem, nyilatkozzanak majd, hogy mire tetszettek szavazni, és hányszor.

Akkor nézzük a beérkezett műveket, melyeket a beérkezés sorrendjében teszünk közzé:


György remeke: Hamis krumplileves
(A következő pályamű beküldője kérte, hogy ne fedjük fel személyét, így ezért a következő alkotás alá nem írom ki, hogy Jámborka nénitől származik.)

Ismeretlen beküldő: Rakott krumpli
Virág: Tavaszi krumplileves
Virág alkotása: Tejfölös tárkonyos krumplileves házi csipetkével
A beküldött krumplilevesekről a blog olvasói szavazhatnak, a legtöbb szavazattal rendelkező krumplileves - a fentiekben írtak figyelembevételével - megkapja az elismerő: "A krumplilekvar.blogspot.com hivatalos krumplilevese" elismerő címet, az ahhoz járó díszoklevelet, és a felbecsülhetetlen értékű blogszerkesztői dicséretet.

36 megjegyzés:

Krumpliföld írta...

Kettőre nem lehet szavazni?, mert nekem mind a kettő nagyon tetszik :)

Névtelen írta...

Én a tejfölös tárkonyosra szavaznák. :)

Piszkos Fred a Kapitány írta...

Ötlet alapján az első kettőre :)
Enni a második kettőre :)

Nati írta...

Üzenet,second hand:

Elfogultság nélkül állíthatom,hogy nekem a rakott krumpli tetszett a legjobban most mutaták két söprűhúzás közt...,mondhatni cégünk címere....

Üdv.:Nati

Jámborka néni írta...

Kedves Gyurika kisfiam!

Nagy megelégedéssel töltött el az,hogy megérhettem azt a boldog időt élemedett korom ellenére,hogy fogyaszthattam a hamis krumplilevesedből!Nem tudom mennyi időm van még hátra,de azt előre kijelenthetem,hogy én a Te krumplilevesedre adom le a voksomat...Ha nyersz a választásokon kisfiam,nekem is juttass egy mandátumot mindenesetre!

ö.Kondorosi Kerek Ernőné Jámborka néni

Névtelen írta...

Megjegyezni kívánom, hogy LEVES pályázat, a rakott krumpli pedig nem leves. Legalábbis innen nézve :P

Nőtanács írta...

Bográcsos nincs? Főzzenek a Férfiak!

Jámborka néni írta...

Névtelennek címezve!

De krumpli van benne,az pedig határeset!A szalmasárga levest pedig képzeljék hozzá az olvasók és azok is akik csak a képeket nézegetik!

Jámborka néni

Névtelen írta...

Na ezt a témát nem tejjessen értem, mer hijába nyomtam kétcer, de csak egycer számtotta a szevazatomat, ekkor most mi van???
Osijecki

Nőtanács írta...

Nyomjon szorgalmasan... úgyis hiába, mert csak egyszer számol. Mindenkinek. Így igazságos. Mittudja az maga férfi.

Elvirácska írta...

Május 25-nél indult a pályázat... na szééép lassssan megtörtént. A kiírással ellentétben - 1 pályázó 1 pályázat - Virág, az ön feltehetően rokona (a titkosrendőrség nyomoz) már kettővel szerepel.
De oldaldoboz, krumpliinduló, és Jámborka néni kérése - nem jut eszembe, de biztos, hogy aztatat sem teljesítette, mert Maga csak könyörögtet - még mindig nem történt meg a diszkrimináció miááá.

Névtelen írta...

Ez így nem igazságos, én is akarok indulni a pályázaton! Különben sikííítok!
Most mennem kell, de dél körül visszanézek.
Suzy

Izaura írta...

Biztos van Virágnak óriási előnye a többi becsületes pályázóval szemben,vagy lehet,hogy rokon,mert határidőn túl érkezett a pályázat!Ezt meg kell bundázni!Lázadás....rabszolgák!

Izaura

Burgonyamező írta...

Én is küldtem pályázatot a blogon feltüntetett e-mailcímre, miért nincs fenn?
(Toporzékolnék, ha nem fájnának az izületeim és itt a 4.-en megtehetném, de majd megkérem az unokámat a játszótéren. Bumm.)

Jámborka néni írta...

Tisztelt Krumplifőnök Úr!!

Én is most küldtem el a levesem a következő szöveggel:

Tisztelt Blogigazgató!

Most készült el éppen a mesterszakácsokat is megszégyenítő burgonyalevesem!Remélem még nem késtem el vele!
Ebből ígérem tisztelettel nem hiányzik a LÉ!!!

u.i.:A receptjét ne adjam meg?

ö.Kondorosi Kerek Ernőné Jámborka néni

Névtelen írta...

Én is akarok pályázni. Az előzőekkel ellentétben, akik határidő után küldtek be pályázatot, én nem küldtem be semmit, így nem is késhettem el. :-))
Tehát a pályázatom érvényes, csak azt nem tudom, hová küldjem?
És én is kérek legalább 30 plusz szavazatot, mert ez így nem igazságos!!! Ha nem, akkor sikííííítani fogok.
És követelem, hogy tessék válaszolni, mert micsoda dolog, hogy lassan egy hete a szerkesztőség senkinek nem ír!!!
Suzy

Nőtanács írta...

T. Netuddki sértődős, mint a tinédzserlányok május elsején, ha nincs májfa a kapujuk előtt. Biggyed a szája, rángattya a vállát és pukkad.
Tessen Dear Suzy-t is felvenni pótlólag, meg Krumpliföldet is.
Punktum.

Wagner a Kékszakállú írta...

T. Netuddki,
Jámborka levese gyönyörű és még a fényképész manikűrözött lába is rajta van, tán azzal eszik a Lelkecském Jámborka Galagonyácska.
Követeljük a felrakást.
Tudjuk ám hol lakik Maga...

Névtelen írta...

Dal
Megy a gőzös, megy a gőzös Kanizsára.
Kanizsai, kanizsai állomásra.
Elől ül a masiniszta.
Hátul meg a krumplifőző blogigazgató.
Erre varrjon gombot.

Vadangyal és egyéb délutáni szappanoperák, és ezt a szappant nem Offi főzte írta...

Jó hogy így összefutunk időnkint idekinn, akkor rapszolgalázadás. Izaurának gyűjtsünk krumplit a kiszabadításhoz. Vagy krumplilevest. Maga egy Leonciószerű fogvatartó fogvatartya a pályázatokat.

Osijeci írta...

Szerintem is az. Esdekelteti az embert.

Névtelen írta...

Osjecko, ez a nevem és ne éljen velle vissza más!

Don Fülig the Saint James írta...

Nyugodjon meg, nem használom el...
Itt nyomozok a Török Szultán után, de úgy gondolom, a maguk Netuddkije azonos az enyémmel, mert irtóra eltünt. Megijedt, pedig nem kérem vissza a tartozását.

Névtelen írta...

Hát (amivel nem kezdünk mondatot) jó, ha a főfelügyelő úr nem ír be semmit, akkor én sem fogok! Legalább 24 órán keresztül! :--))
Suzy

Krumpliföld írta...

Csatlakozom Dear Suzyhoz

Burgonyamező írta...

Én is

Nőtanács írta...

Nem tudom, hogyan szavazgatnak egyesek mindennap, vagy minden másnap, nekem csak a módosítást hozza fel MINDIG.
Ja, én is Suzyval értek egyet.

Elvirácska írta...

Én sem írok semmit addig.

Pepita Ofélija helyett Éne írta...

Egyetértek a Hölgykoszorúval.

Piszkos Fred a Kapitány írta...

Főnök, ha kipihent bennünket és magát, írjon.

Krumpliföld írta...

Dear Suzy, én mégis írok, nehogy sírva aludjon el Mr. Netuddki.
Tudom, ott nincs este, de itt más az időzóna, mint már írtam.

Pepita Ofélia írta...

Akkor én se írok,nem akarok lemaradni!!!

Ofélia

Jámborka néni írta...

Tisztelt Burgonyaügyi Főigazgató!!!

Ha már nem tisztel meg bennünket a véleményével,akkor én sem írogatok csak úgy ukmukfukk!

ö.Kondorosi Kerek ernőné Jámborka néni

Névtelen írta...

Azé az is lehet, hogy görcsbe van a keze, azé nem ír. Monnyuk meg neki, ceruzát a szájába, oszt koppintgasson vele a billenytyűkön.

Névtelen írta...

Írhatna az orrával is, elvégre van neki, s ha nem hazudik, elég kemény lesz ahhoz, hogy lekoppintsa a klavin a válaszokat...

Pinockió

Névtelen írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.