2010. október 20., szerda

A krumplibogár, mint biológiai fegyver

Blogunk emblematikus figurájának, törzshozzászólójának és kéretlenülreceptetcsakazértisbeküldőjének, Jámborka néninek a regényes - és egyúttal rejtélyes - életét feltáró történelmi mű IV. részében beszámoltunk arról az alattomos támadásról, amit az amerikai imperialista-kolonialista körök intéztek aljas szándékkal a szocialista burgonyatermelői kultúra ellehetetlenítése céljából. (Bocsánat, hogy el kell térnem a tárgytól, de meg kell dicsérnem saját magamat, mert ezt annyira szépen megfogalmaztam, hogy még sokra vihetem, ha visszajönnek az oroszok.)

Sajnos értek kritikák a tárgyi bejegyzést követően is, volt olyan személy, aki kétségbe vonta, hogy valaha is történt volna ilyen, hogy krumplibogarakat szórtak le repülőgépről.

Természetesen a történelem ismételten igazolta, hogy amit írtam, "abból nincs kihazudva egy fél mondat sem", - hogy nagy klasszikusaink szóhasználatával éljek.

Aki nem hiszi, az olvassa el ebben a cikkben az utolsó előtti bekezdést.

A cikk megerősíti, hogy Jámborka néni igenis kiugorhatott egy kolorádóbogárszóró légi járműből. (Amit az is valószínűsít, hogy néha olyan kommentárjai vannak, mintha fejére ejtették volna...)

4 megjegyzés:

Jámborka néni írta...

Tisztelt Blogigazgató!

Engedje meg,hogy a hét folyamán átnyújtsak önnek egy díjat melyet az Ön burgonyakutatói munkásságának elismerésének folyományaként nyújtok át!!!!
A díj egy műsoros Dévédé,egy élő kocert,mely címe:"Mozaik az angyalföldi Láng Acélhang Kórus fellépéseiből"...Jelige:"Könnyű a munka,ha lelkes a dal.."A dévédén található címeren Acélhang felirat látható...
Gondolom a mű hátterének valószínű az lehet az előzménye,hogy miután a munkások hazamentek az Acélgyárból,kimentek a krumpliföldekre és mivel lelkesen énekeltek acélhanggal ezért a munka is könnyen ment!A burgonya pedig szépen betakarodott...
Aki szeretne hozzám csatlakozni a gratulácijókban,az itt alant megteheti!

ö.Kondorosi Kerek Ernőné Jámborka néni

Elvirácska írta...

Miaz, hogy csakazértisbeküldője? Maga csak ne panaszkodjon. A szappant is ellenezte, és ott kukucskál egy példány a fürdőszobájukban. pffff. Most megkapta.

EverYbodY írta...

http://www.google.hu/imgres?imgurl=http://1.bp.blogspot.com/_GoJ50aQuzW8/S-0fWU7A74I/AAAAAAAAAsI/bLrMEu15nyU/s320/koloradobogar.jpg&imgrefurl=http://porehagyma.blogspot.com/2010/05/krumplibogar.html&h=189&w=260&sz=11&tbnid=OGn3hx-2VNWFjM:&tbnh=81&tbnw=112&prev=/images%3Fq%3Dkrumplibog%25C3%25A1r&zoom=1&q=krumplibog%C3%A1r&hl=hu&usg=__Fg_C35igJoH8pob4HOot0L9gX_w=&sa=X&ei=zfO-TP6XKs_sOej8sBc&ved=0CBwQ9QEwAA

vesztlfanni írta...

A krumpli elkészült.