2011. február 3., csütörtök

A hét műtárgya - Síző krumplik

Nem tudom, tudják-e a tisztelt burgonyafogyasztók, mi a leggyakrabban elhangzó kérdés, ha csúszik az út, mert itt a tél?
-No mi van, elestél?

Ennek az eseménynek a valószínűségét tudjuk csökkenteni, ha egy nagy adag burgonya elfogyasztása után veszünk néhány síleckét, amint az az alábbi műalkotáson is látható, mely egyben a hét műtárgya.
Köszönjük hivatalos burgonyaábrázolónknak, Eszternek, hogy elkészítette e remekművet, melynek címe: Síző krumplik. 


(Csak zárójelben említem meg, hogy a jelenlegi játék nyereménye is az Ő alkotása.)

Mint az a tisztelt olvasók - kiegészülve a képeket nézegetők táborával - jól tudják, e blogban komoly figyelmet fordítunk a balesetek megelőzésére és az egészséges életmód előmozdítására. Éppen ezért kénytelen vagyok néhány gyakorlatias tanáccsal ellátni most is az idejüket itt vesztegető burgonyafogyasztókat.

Mint azt tudjuk, ilyen hidegben nagyon könnyen megfázhatunk. Ezért ha a sísport gyakorlására szánjuk el magunkat, nagyon fontos, hogy jól felöltözzünk, ahogy azt a képen látható krumplik is tették. További komoly egészségügyi kockázatokat rejt magában, ha egy nagy lejtőn síelve kezünket, lábunkat, vagy nyakunkat törjük.

Ezért hát bölcsen tesszük, ha követjük a képen látható jó példát: Jól felöltözve, bent a lakásban, a konyhaasztalon gyakoroljuk a téli sportokat.

7 megjegyzés:

Jámborka néni írta...

Tisztelt Blog Téli sportokat és hógolyózást ügyintéző szakosztálya!!!

Nagyon köszönjük a művésznőnek a síző krumplikat!!!Nagyon jól sikerültek!!És a balesetvédelmi oktatást az igazgatónak!Mellesleg én eltudnék képzelni hóban bicikliző krumplikat is,de az már extrém sportnak számít!:)))

Jámborka néni

Jámborka néni írta...

utó irat:
Idős koromból adódóan valahogy kifelejtettem a hóban fekvést 160 centiméteres távon!

Jámborka néni

Krumpliföld írta...

T.Netuddki, örömmel értesülök; mindig friss, napjainkat feldobó, őrültségnek látszó, de szórakoztató beírásairól :))))

Krumpliföld írta...

Akkor ezek nem bicikliznek? Mert az extrém sportok között láttam hórollert, de az valahogy nem volt annyira extrém, mint Jámborkám hóbringája.:)
Madarat tolláról Jámborka Szívem nagyon egyrugóra jár ... :)))

Osijecko anyósa írta...

Drágáim, mióta ideköltöztem a Lányomékhoz, eléggé elcsendesedett a vejem, Osijecko, de már 3 napja nem is jön haza.
Ki tud róla?

P.O. írta...

Szerintem számolja a minuszokat,vagy vágja a centiket,hogy mikor láthassa újra a kedves mamát!De lehet,hogy egy jó kis disznó vágáson van oszt eszi a javát:Bélpörkőttet krumplival!Mindenesetre jöhetne már!

P.O.

Névtelen írta...

Jajj, de jók!
Szép hetet mindenkinek!
Suzy