2011. augusztus 10., szerda

Szederlekvár Charles Bronson módra

Az egész dolog azzal kezdődött, hogy kisgyermek koromban nem volt még internet, és így a szabadidő egyetlen kulturálatlan eltöltési lehetőségének az tűnt, hogy az ember megnézi a szombat délutáni vadnyugati cowgirl filmet. (Ami valójában cowboy film, de ezt mégsem írhattam, nem kockáztathatom meg, hogy valamely feminista szervezet bemószerolja a blogot az esélyegyenlőtlenségi himpellérnél.)
Hosszú évek kutatómunkája során jöttem rá, hogy e filmek felépítése a következő alaptörténetre épül: Valakinek kint a préri közepén van egy birtoka, amit rosszindulatú raboló emberek meg akarnak szerezni tőle, de ő nem adja, mert kedves emlékek fűzik hozzá, például mert ott lépett először tengeri sünbe, vagy ott ütötte el az anyósát a birsalmakombájn. Ezért a film negatív szereplői megpróbálják az illetőt kiirtani, de akkor jön Charles Bronson bácsi, aki mindig úgy néz ki, mint aki éppen akkor érkezett meg a nyaralásból, összeráncolja a homlokát, és a hatlövetű pisztolyából utántöltés nélkül kilő négyszáz lövedéket, és likvidálja a film negatív szereplőit. Kár, hogy Bronson bácsi nem magyar származású, mert akkor még azt is mondhatná közben, hogy bakfitty! A film végén pedig kiderül, hogy a főhős területén fog menni a vasút, ezért volt az egész balhé.

Sokáig nem értettem, miért olyan nagy ügy, hogy valakinek a tanyáján átmegy-e a vasút. Csak mióta intenzíven foglalkozom a burgonyakutatással, azóta világosodott meg előttem: Az ok a vasút mellett spontán módon megtelepedő növényzetben keresendő. Amint már beszámoltam róla, kedvenc vasúti pályaszakaszom mellett bőven terem kedvenc növényünk rokona, a csicsóka. Kb- két hete pedig bejárva újra a vonalat, egy néhányszáz méteres szakaszon a volt menyasszonyommal fél óra alatt 1,3kg szedret szedtünk. Kiváló szederlekvárt főztem belőle, amint a fotókon látható. Ragyogó választás burgonyás nudlihoz.
A zalapanyag
A félkésztermék
Tegnap ismét voltam szedrezni, de csak egy fél kiló sikeredett. Sajnos az esős időjárás miatt nagyon sok lerohadt. De hogy elvegyem a kedvét a látens blogolvasóknak és az araknofóbiásoknak, akik esetlegesen le szeretnék szüretelni előlem a maradékot, tájékoztatok mindenkit, hogy az ültetvényen van egy csomó darázspók, az alábbi fotón látható egyikük.
A  fotót felnagyítva jól látható a pókhálóban az úgynevezett stabilimentum. (Bővebb információt, és jobb fotókat találni róla ehun e.) Lehet, hogy elmegyek még jövő héten megetetni őket, meg lefényképezni. Komoly informatikai fejlesztést hajtottam ugyanis végre: Vettem 1Ft-ért egy Szmenya Szimbol fényképezőgépet (a digitálisat utálom, csak a képek megjelenítésének a gyorsasága miatt használom).

15 megjegyzés:

Elvirácska írta...

Ez a póktenyésztés jól hoz a konyhára?

netuddki írta...

A póknak a konyhával kapcsolatos összefüggését illetőleg nem tudok mit mondani, mi nem eszünk pókot.

Névtelen írta...

De hol a lekvar?
(Egy darabig érzékeny búcsút kell vennem.)
Suzy

netuddki írta...

A lekvár üvegekben vár a megsemmisítésre.

Én írta...

Dear Su, mire jössz, ott vagyok :)

netuddki írta...

Akkor se, ha fúj a szél.

Én írta...

Miért fújna?

netuddki írta...

A szél mindig fúj, amikor pedig nem, az a nulla sebességű szél.

Én írta...

Érthető.

Én írta...

Ha pedig az ellenkező irányba fúj, akkor negatív szél, vagy nem fújó, hanem szívó szél?

netuddki írta...

Hé Te! Vagyis Én! Látom jó vagy fizikából. A visszafelé fújó szélről az jut eszembe, hogy a fizikatanárunk azt mondta, hogy már nem használjuk a centrifugális erő kifejezést, mert az csupán a centripetális erő ellenereje, ezért amit a ruhák szárítására használunk az nem centrifuga, hanem anticentripeta.

Én írta...

Szombaton, ha bírod a felfelé nézést, nézheted a költöztetést a földszintről felfelé. Ha csak lefelé bírsz nézni, akkor a 2.-ról kísérheted figyelemmel. Ha előre tudsz csak nézni, (hátra ne nézzünk) akkor itt kellene összefűzni az egy db. szekrényt, de nincs hozzá csillagos és egyéb csavarhúzó :) Köszönöm a segítséget :)

Én írta...

Szín a fehér? Igen. Szín a fekete? Igen. Akkor nekem színes TV-m van.
Más:
A fehér hiánya nem a fekete és a fekete hiánya nem a fehér.

Ezeket az örök "bölcsességeket" megbeszélnénk, miközben 2 megyéből 1 körzetből (a+b) testületileg pizzát eszünk a jól összeszerelt szekrény mellett :)

netuddki írta...

Szombaton sajnos csak kora délután érek rá, mert hét fontos horgászaton kell részt vennem.
Nem akarsz délután esetleg halászlét főzni?

Én írta...

Pooont jó :) Kb. 13-ra érünk oda, ez megfelel a kora délután kitételnek. A szekrény 14-től - ez meg pláne - szerelhető lesz. Előre látom, hogy fáradt leszek a hallé főzéshez - nem halászlé, mert nem halászból van - de gondolom megvárja szegény hal volt Menyasszonyodat :)