2010. október 13., szerda

Hírek

Mint azt a tisztelt blogolvasók - valamint mindazok, akik csak a képeket nézegetik - megfigyelhették e blog szerzője elkötelezett támogatója a kortárs magyar művészetnek.

A blog Vezérigazugatótanácsa komoly tárgyalásokat folytatott - mind szóban, mind a világhálón keresztül - annak érdekében, hogy a blognak legyen hivatalos burgonyaábrázolója. E tárgyalások eredménye, hogy Eszter már több alkalommal is tetszett sziveskedni megalkotni tetszeni a hét műtárgyául szolgáló burgonyás műalkotást. Sőt, egy alkalommal még a jövő hét műtárgyát is megalkotta, nem beszélve arról, amikor még mielőtt a blog hivatalos burgonyaábrázolója lett volna, már akkor is készített krumplis művet. Ez utóbbi műhöz fűzött megjegyzések közt találhatják meg a tisztelt blogolvasók - valamint mindazok, akik csak a képeket nézegetik - annak a tárgyalássorozatnak a hivatalos dokumentációját, melyet a blog Vezérigazugatótanácsa folytatott, anyagot, erőt energiát nem kímélve.

Természetesen más művészeket is támogat a blog, így került közlésre a Kitti által készített Három krumplibarát.

És ez még nem minden:

Vezérigazugatótanácsunk ma hajnalban, a Barátság kőolajvezeték magyar szakasza felavatásának 47. évfordulója alkalmából tartott rendkívüli ülésén, a következő határozatokat hozta:

  1. A blog teljes tárgyévi bevételének 100%-át a burgonyaábrázolói kultúra támogatására használjuk fel. (Ez jelenleg 0 forint, de ez az összeg az év végéig a jelenlegi prognózisaink alapján akár meg is négyszereződhet.)
  2. Blogfőszerkesztő urat felhatalmazzuk további művészekkel folytatandó tárgyalásokra, valamint hogy intézkedjen az ügyben, hogy a blognak saját pingvinje legyen, mert jelenleg nincsen.
  3. Az előző pont második felében meghatározott cél érdekében blogfőszerkesztő úr nevezzen be valamilyen játékba, ahol pingvint lehet nyerni.

A tárgyalásokat, és a játékba való benevezést a fenti felhatalmazás alapján megkezdtem, bővebb tájékoztatást a pénteki napon teszek közzé (,ha úgy lesz).

18 megjegyzés:

Névtelen írta...

Na ebbe a témába eggyet értek, mer a művészetet asztat támogatnikell. Deviszont nem értem mérkell pinkvin?
Osijecko

netuddki írta...

Pedig leírtam: a pingvin azért kell, mert jelenleg nincsen. Ha lenne, nem kellene.

Krumpliföld írta...

Töööök jó ez a HÍREK :)

Pepita Ofélia írta...

Szerintem is kell pingvin,a fókán(ami nagyon olyan mint egy krumpli) kívül még talán hasonlít is egy kicsit a burgonyára!!!

Ofélia de Pepi

Névtelen írta...

Az rendben van, hogy azért kell pingvin, mert nincsen, na de miért pot pingvin???
Ilyen alapon lehetne poloska is, mert az sincsen! :-))
Suzy

vesztlfanni írta...

Megkaptam a kérést, hamarosan készítek krumplit neked/nektek!

MacccHiano Koimbrá Dellá Koronijjá Ijázvédó írta...

Követelem a hét receptyét frissíteni, mer érthető először a bloglevese a hétreceptye, de mársoksok hét eltelt és jóbólismegárt a sok és uboooom ugyanazt enni.

netuddki írta...

Fanni: Köszönöm, köszönöm, köszönöm!!!

Suzy: ...mert nem kívánságműsor...

Macchiano: láthatod, mennyit dolgozom a blog színvonalának emelésén, ne türelmetlenkedj.

MacccHiano Koimbrá Dellá Koronijjá Ijázvédó írta...

Thank's

Don Fülig írta...

Hogyan jön össze a krumpli és a pingvin? He?

Névtelen írta...

hogyhogy hogy jön össze? Nem érted: Ebben az országban, meg ebben a blogban demokrácia van. A Főtanács megszavazta, hogy kell, akkor kell és kész! Örölj, hogy eldöntik helyetted, mire van igényed, nem kell törnöd a fejedet rajta. :-))
(Arra azért kíváncsi lennék, kik alkotják az igazgatóságot.)
Suzy

netuddki írta...

Macchiano: annyira jól tudsz külföldiül, kinevezünk a Nagy-Fendwick hercegségbe a blog nagykövetének. (További felvilágosítást ld. az Ordító egér c. Peter Sellers filmben)

Don Fülig: Miért ne jönne össze, azt hiszed, csak a sült csirke jó krumplival?

Suzy: Aki kíváncsi, az hamar megöregszik.

Krumpliföld írta...

Dear Suzy, demokrácia az nincs csak az Igazugató tanécsban, de ott csak egy fő tartózkodik, többféle személyiséggel, és néha össze is vesznek :)

netuddki írta...

Még csak az hiányozna, hogy demokrácia legyen! A végén még a blog is olyan szinten működne, mint az ország! azt már nem!!!

MacccHiano Koimbrá Dellá Koronijjá Ijázvédó írta...

Hejjjes. Csak tudják meg az asszonyok, ki az úr aháznál.

Névtelen írta...

Nem is vagyok kíváncsi, csak vicceltem! :-))
Suzy

pityókatutujája írta...

Kérem, ne haragudjon, hogy én mostan itten csak így jog kapás nélkül témát váltok. Nade..., kérem Netuddki, a profilképe nagyon megtévesztő...megmondom őszintén, hogy aszthittem kavicsok...gyönyörű, tengerparti kavicsok...ami egy nyári emlékre emlékeztetnek énnekem a fejembe se fordult volna, hogy ezek krumplik, pedig logikusnak tűnik mert az egész blog krumpli. De mégsem az. Ez nekem énszámomra, kicsi szivecskémnek sértő. Kérem szépen, hogy az én és az olvasók -vagy csak képeket nézegetők- kedvéért, cseréjjje le esztet a képet egy jobban látható krumplira...krumlira...nem pedig megtévesztő kavicsra amira az ember akár aszt is gondolhattya, hogy kavics...
köszönöm.

Pepita Ofélia írta...

Akkor Maga nem tudgya,hogy a Blog nem kívánságműsor itt nincs demokrácija itt az van amit a Blog igazgató akar..Ha akarja lecseréli a képet,ha akarja nem....Mellesleg engem a hörcsögfiókákra emlékeztet a kép,mert amikor megszülettek éppen ennyien voltak és pont ilyen dobozba....
Ofélia