2010. június 22., kedd

A burgonya, mint legális doppingszer

A sportkedvelők milliói követik figyelemmel a Dél-Afrikában zajló labdarúgó világbajnokságot. Most, hogy két csoportkör már lezajlott, meg kell említenem azt az alapösszefüggést, ami az eddigi eredményekből világosan látható: Azok az országok, melyekben nagyobb hagyományai vannak a burgonyafogyasztásnak, sokkal jobb eredmények elérésére képesek.
Mint tudjuk, kedvenc táplálék- és dísznövényünk Dél-Amerikából származik. A világbajnokságon 5 csapat szerepel e térségből, melyek az eddigi 10 mérkőzésükön 8 győzelem mellett 2 döntetlent értek el. Nem is csoda, hiszen ezekben az országokban már évezredek óta eszi a krumplit a lakosság, így a labdarúgók ősei is, nem csoda hát, ha a játékosok kiváló fizikumnak örvendenek. Ugyanez már nem mondható el az európai csapatokról, hiszen e kontinensen csak pár száz éve fogyasztják a krumplit.
Ékes bizonyítékként szolgál szegény Észak-Korea esete is, ahol komoly élelmiszerhiánnyal küzdenek, és a fő élelmiszer a rizs. Nem is csoda, hogy hét gólt kaptak a portugáloktól.
A tanulság tehát az alábbi rövid versikében foglalható össze:
Akarja, hogy jó futballcsapata legyen?
Minden játékosa sok burgonyát egyen!

(Csak tudnám, mit esznek a magyar válogatott tagjai?)

7 megjegyzés:

Kőrösi Mercédesz írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Kőrösi Mercédesz írta...

Ezt tetszik már tudni Netuddki Úr? Burgonyafesztivál 2010 Zók-Bicsérd

Névtelen írta...

Na kivácsi leszek, mingyár keszdődik a mexikó-Urugvay, ezek mind a kettő amerikai, akkor itt mi a téma, döntetlen?
Osijecko

Névtelen írta...

Há ja....

Panelka(Tsotanyi Pamela)

Névtelen írta...

Tisztelt Burgonya Intellektualitást növelő Főosztály és a blog Vezérigazgatója!

Utánajártam tényeg igaz e a téma,ha krumplit eszünk,több lesz az eszünk!!!!

Íme:
Az egyszerű krumpli kiváló táplálék az agy számára. A B6 vitaminban gazdag burgonya segít fenntartani az agy neurotranszmittereit, ami elősegíti, hogy gyors felfogású maradj, és rendszeres fogyasztásával a verbális képességeidet is fejlesztheted. De nem kell belőle sokat enni, kis mennyiség is csodákra képes.
Jöjjön a szokásos recept ajánlatom közkívánatra:

Intelligens krumplipüré :

Fél kiló hámozott krumplit és 15 gerezd hámozott fokhagymát félóráig főzünk sós vízben, átpasszírozzuk (például tekerős passzírozón), majd 2 dl meleg tejet és 15-20 dkg vajat keverünk bele. Sóval, borssal, szerecsendióval ízesítjük. Lágy, ízes, de nem túl sűrű, delikát pürét kapunk. Fagylaltgombóc-formában tálaljuk a mélytányér közepére, fokhagymás CSIGÁT és apró kockákra vágott, enyhén pirult húsos szalonnát tesz köré, körbeöntjük sűrű vörösboros mártással, snidlinget vágunk rá. (Ha nem kapunk CSIGÁT a Pennybe próbálkozhatunk libazsírban abált, vagyis konfitált zúzával a Tescoban.)

Tisztelettel:Jámborka néni

netuddki írta...

T. Osijecko úr!
Mexikó nem dél-amerikai, ők kissé északabbra vannak. Náluk inkább kőolaj van, de Besenyő Pista bácsitól tudjuk, az nem olyan finom, mint a krumpli. Ezért is kell nagy kőolajfinomítókat építeni.
Uruguay természetesen nyert, és eddig még gólt sem kapott. Ez azt mutatja, hogy nagyon jól védekeznek, ami nem csoda, hiszen a krumplibogár elleni védekezés során nagy gyakorlatot szereztek.

Krumpliföld írta...

Most, hogy végre vége a VB-nek -
ne dobáljatok már ezért a mondatért, krumplival meg különösen neeeeeee - írhattok talán már ha mindenki hazaért... please :)