Krumpli és kukorica

Más szavakkal: Burgonya és tengeri. A tengerről jut eszembe egy kis versike:

"Országunkban nincs sok tenger,

Annál több van lüke ember!"

Bocsánat, hogy elkanyarodtam a témától.

A legutóbbi mesém annyira jól sikeredett, hogy többekben felvetődött, honnan van az ihletés hozzá. Mivel nem titok, meg mert rendes is vagyok, így elárulom, hogy egy ilyen mű több hónap alatt érlelődik a végkifejletig, és természetesen gondos (burgonya)kutatási tevékenység előzi meg. Így most is kutattam a tengeri hadviselés és a burgonya összefüggéseit. Mivel a meséim zöme Slamasztikában játszódik, így felhasználtam Valentyin Pikul: Rekviem egy hajókaravanért című művét, mely bemutatja, az angolok hogyan hagytak slamasztikában egy Szovjetunióba indított hajókaravánt, hogy ürügyet találjanak, amivel hibújhatnak a lend lease megállapodás alól. (Aztán meg csodálkoztak, amikor az oroszok nem fizették ki őket a háború után...)

Pikul művével kapcsolatban a következő főbb tanulságokat lehet levonni a burgonya jelentőségét illetően  hajózás és tengeri hadviselés témakörökben:

Először is minden olyan történetben, amelyben tengeralattjárót bombáz az ellenség, a drámai hatás miatt a tengeralattjárón lévő krumplinak ki kell szóródnia. Ez egy tengeralattjárón igen komoly helyzetet teremt, mint olvashatjuk. Ez jól megfigyelhető az alábbi részletben, igaz, itt az oroszok tévedésből a saját tengeralattjárójukat bombázták...

Meg kell említenem, hogy a filmesek is használják feszültségfokozó eszközként a krumplit. Wolfgang Petersen filmjében (Das Boat - A tengeralattjáró) a bombázáskor csak úgy repülnek a krumplik, az U-571 című filmben úgyszintén. A Vadászat a Vörös Októberre című filmet sajnos még azelőtt láttam, hogy megkezdtem burgonyakutatói tevékenységemet, így arról nem tudok nyilatkozni (ha valakinek van információja róla, kérem, tegye közkinccsé.)

Pikul művének másik tanulsága,, hogy valakinek a kiszolgáltatott helyzetét gyakran lehet szemléltetni egy zsák rothadt krumplival. (Arthur Koestler is használja ezt a hasonlatot, de az ő művét majd később részletezem.)

Azóta persze sokat haladt előre a burgonyakutatás, így - főleg nekem köszönhetően - ma már a rothadt krumplit is felhasználhatjuk hasznos célra.

Egy újabb tanulság, hogy ha nem flancolunk, és nem mindig a legújabb divat szerinti zoknit hordunk, hanem régimódit, az segíthet, hogy visszaszolgáltassák a lábunkat, ha véletlenül elveszítenénk egy szerencsétlen robbanás alkalmával. (A. Anyiszimova Rövidhullámon című művében a partizánok zokni helyett kapcát használnak krumplipucolás közben, és lehet örvendezni, mert az erről szóló írás is negyedkész állapotban van.). Érdekes megfigyelnünk, hogy a műben becsületes jelentkezőt keres a lábra Brangwen kapitány, azt tehát mindenképpen el kell ismerni az angolokról, hogy csak úgy bemondásra nem adnak valakinek egy plusz lábat (zoknival együtt), akinek már - illetve még - megvan mindkettő, meg kell elégednie vele.

Tengeralattjárókon szokás volt, hogy a torpedóvetőcsőből szemetet, törmeléket, olajat, holttesteket lőttek ki (ld. pl. az U-571 c. filmben), hogy az ellenséggel elhitessék, hogy a tengeralattjáró megsemmisült, hogy abbahagyják a bombázását. Pikul könyvében a németek tengeralattjárója krumplit is használ ilyen - tehát gyakorlatilag életmentő - célra. A kellemetlent (krumpli elveszítése) összekötik a hasznossal, és egyben a wc tartalmát is kilövik. (Persze ők sem olvashatták a blogot, hogy akár hajthatnák is vele a járművet.). Az oroszok viszont szeretnek olvasni, mint az alábbi példa mutatja, felvetődik bennük a német pártlap elolvasásának kérdése.

Végül pedig megtudhatjuk azt, miért van váza az orosz kocsmákban az asztalon, továbbá mire számíthat az, aki elhatározza, hogy beiratkozik egy OKJ-s képesítést adó matróz tanfolyamra.

(Az utóbbi mondatot divatosan úgy mondanák, hogy milyen kompetenciái fognak fejlődni annak a személynek, aki beiratkozik matróz tanfolyamra.)