2012. január 4., szerda

Ráncfelvarratlanság

A tisztelt blogolvasók - azok tömegeivel együtt, akik csakis a képek nézegetése, vagy a jó zenék hallgatása céljából látogatják a blogot - valószínűleg úgy gondolják: Ezt a krumplit már láttam valahol!

Igen, nem tévedtek, ez a krumpli a főhőse egy régebbi bejegyzésemnek, a vegyes vágottnak. (Sajnos azóta sem tudom, az ott szereplő virág védett-e. Jó lenne, ha valaki felvilágosítana, mert jövőre is szeretnék szedni a volt menyasszonyomnak.)

Mivel ajándékba kaptam ezt a krumplit, ezért a főszerkesztői asztalomon termeltem vele az oxigént. Már 8 hónapja ott van, azóta nőtt ki belőle két kisebb nyúlvány, zöld burgonyalevelekkel. Mivel fotoszintetizál, így tisztítja a szoba levegőjét. Ráadásul semmiféle gondozást nem igényel, teljesen önfenntartó.

Sajnos az öregedés ezt a krumplit is utolérte. A nyolc hónap alatti étlen-szomjan tartás alatt eléggé felemésztette a tartalékait, jelentősen lefogyott (Mindezt úgy, hogy egyetlen fillérjébe sem került, tetszenek figyelni, hölgyburgonyafogyasztók?) Jelenleg így néz ki:

Szóval ne tessenek nekem panaszkodni az öregedést illetően, örüljön mindenki, hogy nem burgonya, hanem burgonyatermelő.
Ezt a krumplit mindenesetre el fogom ültetni, mert most már nem sokáig bírja tápanyag nélkül. Mindenesetre már eddig is sokkal jobban jártam vele, mintha például kutyát tartanák, az már egy csomó kaját elevett volna előlem. (Az ebadóról még nem is beszélve...)
E krumpli további életéről tudósítok, egyelőre annyit árulok el, hogy egy datolyapálma tövébe fogom elültetni, mert szerintem még senki nem vizsgálta a burgonya és a datolya együttes termelésének előnyeit.

11 megjegyzés:

Krumpliföld írta...

Én is megpróbálnám ezt a krumplisfogyást, csak a ráncok, meg az a zöldizéke nem állna jól, bárhová nőne is ki.
Kedves Voltmenyasszonya fog örülni a pálma miatt :)

Kati írta...

Elgondolkodtató:))

Horváth Ruth írta...

Nemvarratok ráncokat fel magamra vanelég.

Névtelen írta...

A fotók alapján tényleg nincs okom panaszra.
Suzy

netuddki írta...

Krumpliföld: Igenis örülni fog, mert a pálmát is én nevelem. Legalább nem kell Iránba mennem datolyáért, úgysem tudok felevezni, ha tényleg lezárják a Hormuzi-szorost.

Kati: Szerintem Te vagy az első a blog történetében, aki gondolkodik.

Krumpliföld írta...

Akkor az bio datolya?

Pöndike írta...

Egyszer én is ültettem valami hasonló trópusi (vagy miféle? - régen volt már biológiaóra) növényt, mint a datolya, de nem lett belőle semmi. Megártott neki az itteni klíma. Kár, hogy akkor nem jutott eszembe a klímaszerelőt hívni a Petőfi utca 26-ból. Most már sajnos késő :)

Krumpliföld írta...

Próbáld meg ismét drága Pöndike :)

Tiffanylda írta...

Jujjjjj! Most már biztos, hogy nem kezdek fogyókúrába, sőt!...Ezek a ráncok elrettentenek!

aranyos fodorka írta...

Véletlenül jutottam el hozzád...A kérdéses virág neve: lila ökörfarkkóró, Verbascum phoeniceum.
Tudomásom szerint nem védett, de elég ritka.

Piros írta...

Majd csak akkor fogok komolyan törödni ráncaimmal, ha igy nézek ki mint ezek a krumplik ! Na meg nem igy fogok fogyózni, hanem Tiffanylda habostorta receptjeivel.